2010. szeptember 26., vasárnap

Az utolsó darabka a puzzléban

… is helyére került. Beiratkoztam a konditerembe, ahova járni fogok (gyerekmegőrzővel!). A berendezkedés korszaka ezzel röpke három hét alatt véget ért. Van bankszámlánk, mobilunk, biztosításunk, bébiszitterünk, biciklink (gyereküléssel), videotéka-tagságink, éjszakai lámpánk és falvédőnk, mindenhol beiratkoztunk, szerződtünk, bejelentkeztünk, a hiányzó létfontosságú tárgyakat beszereztük. Már csak élni kell. Mi lesz a problémánk??

A konditeremről még elmesélem, hogy a szigorú tenderemen két stúdió maradt végül versenyben. Mindkettőbe csak nők járhatnak, ami eszerint itt előny, nekem inkább hendikep. A másik nagyon olcsó volt, és az a koncepciójuk, hogy „csak azért fizetsz, amit használsz”. Így az alapdíjhoz különböző kiegészítőket lehetett venni, például tízalkalmas zuhanyzóbérletet 3 euró 50-ért (összehasonlításképpen a tízalkalmas gyerekfelügyelet 5 euró lett volna). Ezt mégiscsak gáznak éreztem, így a kicsit drágább és szofisztikáltabb egység mellett döntöttem, ahol mindenki annyi meleg vizet pusztít, amennyit akar. Itt csak annyi a gond, hogy 4 (!) nappal előbb be kell jelentkezni a gyerekmegőrzőbe. Eddigi tapasztalataim szerint egy gyerek nem egészen így működik, de majd összeszedjük magunkat.

1 megjegyzés:

  1. Most kezdtem el egy 1000 darabos puzzle-t kirakni. Szólok, ha készen leszek vele.

    VálaszTörlés