2010. november 15., hétfő

Agytágító november

Néhányan érdeklődtek, hogy megy Daninak a munka. Nos, e hónapban elég sokat utazik. Kezdte a mindentől egyformán messze levő Dagstuhlban, ahol egy klassz szeminárium zajlott az egzakt algoritmusokról, és ő az Igorral közös multivágásos cikkét adta elő. Ezután Leidenbe utazott, egy kernelizációs szimpóziumra. Mindenhez persze ő sem érthet, így például a kernelizációhoz sem, de azért tartott egy jó kis beszédet a kernelizáción kívüli módszerekről (különös tekintettel az elágazó algoritmusokra és a favastagságra). És itt is elmesélte a multivágásos történetet. Szuvenirként pedig hozott nekem másfél kiló kemény, büdös holland sajtot, mmm. Most pár napot szusszan itthon, aztán egy nem-szakmai út jövel: az ittlétét biztosító Humboldt Alapítvány viszi a kutatókat háromnapos útra Chemnitzbe és Freibergbe. Ezek a német utak elég alaposak szoktak lenni, öt éve az én alapítványom is szervezett egy Deutschlandsreisét, ahol hat nap alatt öt német várost, ugyanennyi szerkesztőséget, gyárat, városházát, színházat és karácsonyi piacot néztünk meg. Daniéknál picit lazább a program, beszédet tart majd a helyi egyetem külkapcsolati vezetője, elviszik őket bányalátogatásra (belépés csak 6 és 72 év közöttieknek), de nekem legjobban a „Diabetes: think globally, act locally” című előadás tetszik. Hó végén lazításként megint elugrik Dagstuhlba, ahol a leszámlálási problémák lesznek terítéken.

Elnézést.

1 megjegyzés:

  1. Már éppen akartam kérdezni én is, hogy van Dani... Kiváncsiságom teljesen kielégítve.

    VálaszTörlés