Buék 2011, már Berlinből

Rég írtam, főleg, mert Budapesten nem volt internetünk, viszont így meglepően gyorsan lehet haladni a vaskos könyvekkel…

Meggyógyult Veronika; nehezebben és lassabban, de végül Dani is. A budapesti út szerencsésen sikerült, még a reptér lezárása előtt befutottunk. Veronika beköltözött a hatodik lakásba, ahol rövidke élete során élt (a koraszülöttosztályokat, a nagyszülőket és a turisztikai szálláshelyeket Izraelben és Palesztinában nem számítom). Megérte a rohamtempóban végzett nyári felújítás: végre Budapesten olyan lakásunk van, amit mi találtunk ki. Nagyon szép!

Habzsoltuk az életet otthon, főleg én: rokonok, barátok és kollégák. Még a hazai kultúrából is sikerült fogyasztanunk. Megnéztük az időszakos kiállításokat a Szépművészetiben (Botero, Hervé és Klimt), két színdarabot a Vígszínházban (Játék a kastélyban és Ványa bácsi), és sokat olvastunk (mondom, nem volt net). Kaptunk egy nagy halom ajándékot, főleg Veró, készült rólunk profi családi fotó (lásd fenn: végre mindenki együtt). Meglátogattunk rengeteg ismerőst, viziteltük az újonnan született babákat és elutaztunk barátokkal Hévízre szilveszterezni. Ez sajnos nem lett olyan jó, mint ahogy vártuk: a szállás nem volt alkalmas a baráti társaság (tíz házaspár, huszonvalahány gyerek) igényeire. Az Újév cigányzenével és tüzijátékkal virradt ránk, de azért kicsit tudtunk a barátokkal is beszélgetni.

Alaposan elfáradtunk. A visszaút simán ment, csak egy hátizsákunk szakadt ki a terheléstől, és egy bőrönd kereke tört le, a reptéren pedig két megbilincselt férfi várakozott mellettünk. A repülőn együtt utaztunk egy berlini ismerőssel, akinek a volt férjének a nagynénje az anyósom unokatestvére. Elsőfokú!

A többit majd apránként, most szusszanunk, visszazökkenünk. Veró felismerte a berlini lakást, ez egyértelmű, rögtön kereste a játékait.

BUÉK!