Itt Húsvét hétfő mellett Nagypéntek is szabadnap, így négy napunk volt egyben, amit végig virágzó fák között töltöttünk. Pénteken Vera néni és Richárd kivittek a telkükre. A Kleingarten-jelenségről mindenképpen megemlékezem még. Veráék telke pinduri, de nagyon szépen ápolt, a 35 nm-es házban és a kertben minden szükséges nyaralási kellék megvan, a mikrótól a rattan kanapén át az automata viráglocsolóig. Vera maga festett tojásokat is, ezeket Verónak kellett megtalálnia a kertben. Ő egy kis kosárba betette a tojásokat, aztán vissza a földre, ahol találta, és még párszor… Kapott csokitojásokat is, de eddig sikerült eltitkolnunk előle, mi az a csokoládé, így ezeket is csak rakosgatta, megkóstolni nem is akarta.
Ebédre grilleztek nekünk, kaptunk pezsgőt, én a hintaágyban szunyókáltam, míg Veró a szomszéd kislánnyal viháncolt. És a fő attrakció: láttunk birkákat egy közeli kifutón, Veró nagyon figyelmesen nézte őket, majd mikor a nagydarab állatok hátat fordítottak, pá-pával köszönt el tőlük. Ez olyan mély nyomokat hagyott benne, hogy az élményt azóta is minden nap feleleveníti, „Béé pápá” szavakkal.
Ezen kívül voltunk a Volksparkban, ami a hozzánk legközelebbi park, az emlékezetes szökőkúttal (kú!), kacsákkal, étteremmel, játszóterekkel, szánkódombbal, kertmozival és Grimm-mesehősöket ábrázoló szobrokkal. És szép napokon nagy tömeggel. Ha nem vagyunk itthon, általában oda mentünk:-)
Bringával és metróval elküzdöttük magunkat a charlottenburgi kastély parkjáig. Ez szervesen egybefolyik a kastély mögötti franciakerttel, halastó meg patak van benne, és sokkal kevesebb ember. Hazafelé a metrón Veró megpróbált elvegyülni egy hétgyerekes szerb (?) családban, akik jegy nélkül utaztak.
Hétfőn meg a rossz hírű Marzahn városrész „A világ kertjei” parkjába látogattunk. Itt tematikusan mutatják be a koreai, japán, kínai, iszlám, reneszánsz stb. kertkultúrát, közte van persze piknikterület, játszótér, és minden tulipán mellett áll egy hotdogosbódé.
E nap különlegessége, hogy egész napos kirándulás lett belőle, részben azért, mert oda- és visszafele is eltévedtünk. Verót hosszú idő után feltettük ismét mei taiba, amit „háta, háta” megjegyzéssel kommentált, nagyon élvezte, de nem aludt.
Pelenkázás röptiben a Mesesétányon |
Virágot szagol |
Aztán hazafelé a biciklin:
A weimari kirándulás emlékére a tavalyi Goethe! című filmet is megnéztük, de mint kiderült, nem a mester életét, csak ifjúkori, Werther-ihlető szerelmét mutatta be. Könnyen felejthető kosztümös darab, a pikantériája csak annyi, hogy a géniuszt végig csapongó, felvágós, sértődős, lobbanékony ifjú titánnak mutatja. El tudunk képzelni egy magyar filmet Petőfi és Szendrey Júlia találkozásáról, amiben Petőfit komplett idiótának festik? Na ugye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése