A búgócsiga jegyében

Közben a 25 és fél hónapos nem áll meg! Rengeteget fejlődött, bekövetkezett a sokat regélt nyelvi robbanás. Csomó új szót mond, néha egész meglepőeket, és mindent elismétel. A kiejtése még elég szörnyű, de azóta még nehezebb ellenállni az akaratának. A déli alvás előtt kiabálva követeli, hogy tá (tej), hiába akarjuk leszoktatni róla. És sokkal okosabb, mint amennyit ki tud fejezni. Például megtanulta a csíp szót (cí), és utána kinyitotta a fridzsidert, és a mustárra mutogatva magyarázta, hogy az cí, pedig már hetek óta nem evett mustárt. Mikor mondtam neki, hogy megyünk a doktor nénihez, az ujjával rögtön mutatta a torkát. És láss csodát, a vizsgálatot életében először zokszó nélkül tűrte.

Az orvosnak próbáltam magyarázni az egyensúlyzavart és felíratni gyógytornát, de körberöhögött. Ő nem lát semmit, ha nagyon akarom, menjek el száz szakorvoshoz és hozzak igazolást, hogy Tényleg Koraszülött. De inkább kezdje el Veró az ovit, arra koncentráljunk. Azon viszont hosszan szívózott, hogy a magyar oltási könyvben az egyik oltás matricáját elfelejtette beragasztani az otthoni orvosunk.

És elkezdtük az ovit!!! Azaz pontosabban a beszoktatást, amit az én ízlésemnél ötvenszer lassabban lát jónak az óvónő. Emiatt a beszoktatás 2. napján össze is vesztem vele, ezt tudja valaki überelni? Az első három napon nem engedtek ki az oviból, Veró ugyan remekül eljátszott a többiekkel, de nekem a folyosón kellett dekkolnom. És már így is felrúgtuk a szabályt, ami szerint az első négy napon a mama végig a teremben ül. Én frászt kapok ettől a tempótól, a Tim-féle túlérzékeny, hiperanyás gyerkőcökre van szabva, viszont én ismerem a lányomat. Végül is csak egy negyven fős csoportot és hat gondozót kell megszoknia, ahol ő egy évvel fiatalabb a legkisebbeknél, és év végén érkezik az összeszokott csoportba, meg az új napirendet, mindezt idegen nyelven. Nem kell ezt úgy felfújni. Természetesen semmi gond nem volt vele, és nagyszerűen érezte magát, de ez nekem annyira várható volt, hogy nem is hangsúlyozom. 

A negyedik napon végre otthagyhattam Verót, ő együtt ebédelt a többiekkel, én meg shoppingoltam egy jólesőt, gyereksírás és a polcok közti fogócska nélkül. Az oviban minden remekül ment, az ebédet meglestem, Veró büszkén feszített a kis asztalnál a többiek között. Beszélgetéssel nem zavarta az ebéd rendjét, mert nem tud beszélni, csak annyi gond volt vele, hogy nem értette, a „Jó étvágyat” előtt nem szabad elkezdeni enni. Kétszer repetázott a karfiolfőzelékből (szerencséjére a mé-t Mehr-nek értették az óvónők), utána desszertnek jégkrémet kaptak a kölkök, Veró most evett először ilyet, de nem tiltakozott. Aztán haza lettünk küldve, de Veró ezt nem értette és berohant a többiek után a hálóterembe és lefeküdt egy matracra. Talán végre jövő héten ott alhat.

És az oviban minden nagyon tetszik, le vagyok nyűgözve, mennyi szeretetteli kis ötlettel dobják fel a berendezést, a mindennapokat, és hogy csatornázzák észszerűen a 40 fős csoportot. Például, a polcokon a közlekedési lámpa mintájára piros-sárga-zöld jel mutatja, hogy a gyerek maga is leveheti onnan a játékokat, csak az óvónő engedélyével, vagy egyáltalán nem nyúlhat oda. Minden szobán kis piktogram jelzi, hány gyerek játszhat ott, hogy ne mind a negyvenen a babaszobát nyúzzák. Van jelmezsarok, kísérletező sarok, festőszoba, még az ovisok kívánságait is összegyűjtötték és kiírták egy faliújságra, és igyekszenek megvalósítani. Ezért szerepel például jégkrém a menűben. Szumma, ha nekem negyedennyi kreatív ötletem lenne, szuparanyának érezném magam. És ez a sima „esztéká” nagyovi, nem magán, nem alternatív, fizetünk havi 20 eurót + kaját. És a gondozónők tényleg kedvesek, és törődnek a gyerkőccel, és ismerik mind a negyven gyerek váltócipőjét, és hatalmas a kert…

A búgócsiga a jelünk, aki még nem jött rá.