2012. január 7., szombat

Újév

BUÉK!


A fontos dolgokat nem árt elismételni, tehát HAZAKÖLTÖZTÜNK BUDAPESTRE, VÉGLEG. 

Még nincs netünk. Különben is most döntünk és intézkedünk az élet 250 legfontosabb területéről, úgymint milyen internetünk, bankszámlánk, mobilelőfizetésünk, szekrényünk stb. legyen. Megváltunk két kamionnyi cucctól, vettünk egy új tévét. Dani elkezdte a munkáját, de még mindig nem találja a nyelvvizsgáját. A berlini életünk letisztultsága után itt hirtelen sokdimenziós térben, változó feltételek mellett kell komplex döntéseket hozni. Az ismerősökre még nem volt idő, de hamarosan.
Én a háztartást és Veronikát menedzselem. Járunk a Gézengúzhoz. A szokásos a szakvélemény, sokat fejlődött, remekül lehet vele dolgozni, de továbbra is szüksége van a fejlesztésre.
Beiratkoztunk az oviba (ami bölcsi, de ovinak fogom hívni). Őrülten örülök, hogy egyáltalán felvettek. A beszoktatásra sajnos megint több héttel fenyegettek. Veronika ezalatt a kertben játszott a gyerekekkel, és sírógörcsöt kapott, mikor el kellett jönnünk. A perec lesz a jele.

A szilveszteri gyerekbuli

A szilvesztert a szokásos baráti körrel töltöttük, ezúttal Szlovákiában, tucatnyi család és húsz gyerkőc társaságában. Veronika nagyon élvezte.

Sokan kérdezték, miért is jövünk haza. Egyszer már leírtam, ezt megismétlem: Dani elnyerte a rangos ERC (European Research Council) Starting Grant pályázatot az EU-tól, amivel öt évre egy saját kutatócsoportot hozhat létre Magyarországon a témájában, a SZTAKI berkeiben. 

1 megjegyzés: