2011. október 29., szombat

Kézműveskedünk


Először is, ő a porszívó. Rakéta márkájú, cserélhető porzsákkal, kerekekkel, feltekerhető zsinórral. Veró rögtön felismerte, azóta ő is lelkesen berregve porszívóz, ha takarítok.
Mint látszik, új hobbim a kézműveskedés. Rendeltem is egy halom könyvet, de kevés útmutatást adtak. Egyrészt olyan dolgok összerakásához adtak segítséget, amelyek nélkül idáig egész jól elvoltunk (szalvétagyűrű, karácsonyi képeslap, húsvéti asztaldísz, házi madáretető stb.), másrészt sokkal nagyobb gyerekek közreműködésére számítanak, akik már profik a szalvétatechnikában, de legalábbis ollót és ragasztót a kezükbe lehet adni. Wanted: olyan tevékenység, amiben részt tud venni egy < 3 éves, nem hagy maradandó nyomot a lakásban és a végeredményével is lehet játszani.
De aztán kitaláltam egy nekünk való módszert: színes krepp-papírt a gyermek apró darabokra tépked és felragasztja az általam rajzolt mintára.



És a lehetőségek kimeríthetetlenek...
Ezt pedig már az egyik könyvből puskáztam. Minden betűnek más a tapintása, tippeljetek, milyen háztartási lomokból készült a D, E, F, G, H, I, L, U, V, X, Y, Z! Közben mégis vettem Verónak egy gyerekollót, így az első tíz betűt békében elkészíthettem, míg ő azzal tanult vágni, csak utána mászott rám.



Nagyon élvezem ezt az időszakot!!!

2011. október 28., péntek

A hét, amikor berlini barátaink sikereinek örülünk

 … eredetileg úgy terveztük, hogy részt is veszünk, de aztán mindenféle események közbeszóltak…

Hétfőn Pompéry Judit Pro Cultura díjat kapott. Juditról már írtam: a helyi kulturális élet nagyasszonya, egy műemlék kastélyban lakik, hatalmas népviselet-gyűjteménye van, a borászattal már felhagyott, de évi több alkalommal szalonokat szervez az otthonában, többnyire magyarul, ahova tudósokat, művészeket hív meg beszélgetni. Legutóbb a Katona József Színház egy előadását exportálta otthonába, de vonóshármasok és –négyesek is fellépnek a nappalijában. Bár három évtizede Berlinben él, tájékozott a magyar kulturális és egyéb életben, a szegény emigráns diákokat és kutatókat a szárnya alá veszi. Az az ember, aki körül pezsegnek a dolgok. Megérdemli a díjat. Sajnos Veronika épp náthás lett, így nem tudtam részt venni az átadáson. De szombaton épp lesz Berlini Szalon, úgyhogy találkozunk még Pompéry Judittal.

Kedden újabb nagy nap virradt ránk: másik berlini magyar barátunk, B. Jóska befejezte a doktori dolgozatát. Aki ismeri őt, annak nem is kell többet mondanom. Aki nem, az olvasson bele a PhD Comics című képregénybe? Nos, mióta ismerjük, Jóska élete nagyjából ennek szellemében zajlott, így az ünneplésre a PhD Comics egy darabjának stílusában készítettem egy freskót, megörökítve az elmúlt kilenc év emlékezetes pillanatait.

Jóska elmúlt 9 éve, tollamból:



A terv az volt, hogy készíttetünk egy pólót is, és elkísérjük Jóskát kedd délben az egyetemi hivatalba, ahol leadja a dolgozatot, majd pezsgős ebédre hívjuk a menzán. A következő akadályok képtek fel:
1. A póló nem készült el délre.
2. Veronika náthás lett, így én nem tudtam menni.
3. A dolgozat sem készült el délre, sőt a hivatal zárására sem, másnap reggel viszont Jóskának már Bécsbe kellett utaznia, és a következő két hónapban nem is lesz Berlinben.
Végül este fél tízre összeállt a Mű, amit egy éjjeli könyvkötésben sikerült beköttetni, és különengedéllyel egy cimbi adta be másnap. Az ünneplés így stílszerűen a kötődében kezdődött és thai étteremben zárult (sajnos csak Dani képviselte a családot). 

A kész dolgozattal, 40 óra nemalvás után
Gratulálunk!

2011. október 23., vasárnap

Téli rege

1940: Nagyszüleim megismerkednek síelésen.

1966: Szüleim megismerkednek síelésen.

2005: Dani és én megismerkedünk a korcsolyapályán, Berlinben.



2011, ma, ugyanott:


Igen, Verót jégre vittük, egyszersmind megnyitottuk az idei korcsolyaszezont!
A kölcsönzőben a legkisebb méretű korcsolya pont jó volt rá. Ugye a babaúszástól sem azt kell várni, hogy elsőre átússza a féléves gyerek pillangóban a medencét, csak hogy szokja a vizet, jelesül a jeget. Sikerek: meg tud állni a jégen egy helyben, nem esett csúnyát és nem ment el a kedve. Kicsit botorkáltunk vele felváltva, aztán előkerült a tea, sült krumpli, végül a gumiasztalon a lányok ugráltak egy nagyot. Bónuszként gyönyörűen sütött a nap. Már tervezgetem a síelést!

2011. október 18., kedd

Nincs többé szemét!


... csak kreatív alapanyag.
Input: kartondobozok, üdítőskupakok, kávésdoboz, toll, ragasztó, a főbérlőink tavalyi falinaptárja.
Output: környezetbarát, fémdobos, átlátszó ajtajú mosógép és digitális kijelzős, négy főzőlapos elektromos tűzhely. A gombokat lehet csavargatni. És mindkettő energiatakarékos!
És ezzel számomra el is jött az anyaság legkedvesebb része, amikor végre ilyeneket alkothatok. Kicsit később talán majd a gyerkőccel együtt is. Veronika rögtön beüzemelte az új gépeket, több programot kimosott és vacsorát is főzött.

Oldalán fogassal, nyitható sütővel

Mosópor-adagolás

2011. október 17., hétfő

Gyerekprogramok

Claudia és Madlene sárkányt röptetnek

Lassan-lassan Veró kezd belenőni a legkisebbeknek való gyerekprogramokba. Ezzel párhuzamosan, az autóval eddig elérhetetlen célpontok is becserkészhetők az ébrenléte alatt.

A héten ezeket végeztük:

csak úgy hétköznap délután, ovi után kivittem autóval az állatkertbe. A majomházat céloztuk meg, ez annyira tetszett neki, hogy kétszer is bementünk. 

Timnek ismét születésnapi zsúrja volt. Claudia klasszul megszervezte a hat darab 2-4 éves gyerek részvételével zajló bulit: először sütiztünk, aztán papírsárkányt fabrikáltunk, utána levittük a parkba megfuttatni a sárkányokat, végül pizzaevés. Veró a bőséges óvodai uzsonna után eltüntetett több tortát, majd négy szelet pizzát és egy pár virslit.

Óramutató szerint: Veró, Micha, Max, Tim, Madlene, Elena

Törlesztettük régi adósságunkat, a dahlemi botanikuskertet. Itt éppen papagáj- és kisállatkiállítás zajlott, ez adta az extra motivációt a város túlfelén levő intézményhez. A kiállított madarak sajnos az állatkerthez képest nem jelentettek szenzációt, még ha ezeket magánemberek tenyésztik is. Veró viszont simogathatott óriásnyulat, aztán körbejártuk az őszi napsütésben a szép arborétumot.

Forró tea a termoszból, háttérben az őszi park

      Mivel közel voltunk régi lakhelyünkhöz, tettünk egy nosztalgiatúrát a Hauptstraßén, ahol öt évvel ezelőtt laktunk. A házba bekukucskáltunk, de nem sokat láttunk, aztán beültünk régi törzshelyünkre, a Taormina II.-be. A gyanús név egy nem túl nívós olasz éttermet takar, ami egykori háztömbünk legjobb étkezőhelye, ezzel persze nem mondtunk sokat. A kedvenc pincérünk sajnos nem volt ott, de ezen túl semmi sem változott. Csak mi. Veronika megtisztelve ette a pennét, mi pedig meghatottan nézegettük a schönebergi városházát az ablakból. 


Ti beülnétek ide?

2011. október 7., péntek

A gyerekek városa


A lakásunk bringával elérhető sugarú környezetében van 15 játszótér, néhány gyerekkávézó, több konditerem gyerekmegőrzővel, és nem voltam sok orvosi rendelőben, de mindenütt találtam játszósarkot. De: kerületünket egy "Spielmobil" járja, egy játékokkal megtöltött kisbusz, amely minden nap más parkban köt ki és enyhíti szegény friedrichshaini gyerekek sanyarú sorsát, akiknek a fenti 15 játszótér már uncsi. Ez egy létező koncepció országszerte, a helyi játékpedagógiai hiányosságok orvoslására. Ami nálunk járt, az különböző oldschool fajátékokat hozott, olyanokat, amelyek akár száz éve is készülhettek volna, én a gólyalábat, a fakutyát és a mókuskereket tudtam azonosítani, de volt még száz más. És önkéntesek felügyelik a gyerkőcöket.

Az önkéntesek épp leépítik a mászókát, a háttérben a busz

Na jó, még egy: a csodálatos Babylon moziban, ahol a koreai filmeket is elcsíptem, heti egy délelőtt babakocsis filmvetítést tartanak, ahova a kismamák a csecsemőt is vihetik. Mi sajnos már kinőttünk belőle, de micsoda ötlet...

2011. október 5., szerda

Gyerekszáj, gyereknevelés

Dani és Veró, 2 éves korukban

A "kire hasonlít?" kérdést szerintem le is zárhatjuk...

Most már határozottan úgy tűnik, hogy Veronika meg fog tanulni beszélni. Magyarul egész biztosan. Első gyerekszáj-kiadásunk!

Egy rég nem használt takaróval takarom be. Reggel észreveszi: „Új takaró… panda vette.”

A játszótéren sír egy kisfiú. „Gyerek sír… nem akar.”

Altatom, egyszer csak felpattan. Én: „Hé, nem kelsz fel” Ő: „Hé, felkelsz”.

Fogmosás után mondom, hogy öblítse ki a száját. „Nem, kösz”.

És amitől elolvad az anyai szív: „Szeretlek!”

Problémásabbnak tűnik, hogyan fogjuk szófogadásra nevelni ezt az akaratos gyerkőcöt. Szófogadás = a gyerek csinálja azt, amit a szülő akar, akkor is, ha ő maga nem akarja.

Veronika esetében működik:
-          alkudozás ("most hazamegyünk, és akkor otthon majd olvasok neked mesét")
-          választás (illúziójának) felkínálása („A sárga vagy a piros fogkefével akarsz fogat mosni?”)
-     önállóság felkínálása ("egyedül felveszed a cipőd és indulunk") 
-          csoporthatás (ha egy csapat gyerkőc valamit csinál, azonnal ő is akarja)
-          bemutató játékállatokon („nézd, kiszívjuk a panda orrát”)
-          ha énekelek a nemszeretem tevékenység közben, esetleg saját dalt költök hozzá
-     bármi, ha autóval lehet odamenni. 

Nem működik
-          kérés (ha nincs kedve, akkor elengedi a füle mellett)
-     segítés (nem lesz gyorsabb az elindulás, ha segítek neki felvenni a cipőt. Inkább leveszi, csak teljesen egyedül vehesse fel aztán)
-          hang felemelése
-          erőszak
-          büntetéssel fenyegetőzés (ezeknél meg zokogva elterül a földön. Dackorszak welcome!)

Néha működik
-          „a titkos összeesküvés” (ha nem akar jönni fogat mosni, az apja meg én bezárkózunk a fürdőszobába, mintha őt ki akarnánk zárni. Fél perc múlva ott terem.)

Ti hogy veszitek rá engedelmeskedésre a kölyköket?



A szalmasárkányt kézműves gyerekfoglalkozáson készítettük (Veró főleg a füvet adogatta)

2011. október 1., szombat

Belestem Észak-Koreába


Ha van ma elérhetetlen ország, az Észak-Korea. Most mégis beleshettem a vasfüggönyön: a szenzációs Babylon moziban észak-koreai filmfesztivált tartottak a héten, összesen húsz művel. Kihagyhatatlan, igaz? A háborús filmeket nem akartam, inkább valami olyat, amiből kicsit megismerem napjaink Észak-Koreáját. Végül két, az ezredforduló táján készült filmet néztem meg, sajnos mindkettőben a sport volt a központi téma (mint háborúpótlék és a diktatúrában a kevés önmegvalósítási lehetőség egyike).
Mindkét mű romantikus sztoriba ágyazott propagandafilm volt, olyasmi, amit Magyarországon az ötvenes évek elején készítettek, ha egyáltalán. És mindkettőben módot találtak az esetlen szabású melegítőben közeledő szerelmesek, hogy elmondjanak két könnyes szemű monológot Kim Dzsong Il nagyszerűségéről (nemhiába, a nevezett ki is tüntette mindkét filmet).

Az „On the Green Carpet” volt a jobb a kettő közül. Itt a cselekmény a nagyvezér tiszteletére adott tömeges gimnasztikai bemutató körül bonyolódott. Tudjátok, ahol a több ezer tornász gyakorlatából felülről, a dísztribünről nézve színes alakzat áll össze. Ez adott némi, csak itt jellemző kolorlokált a dolognak. A film legviccesebb jelenete, ahol a jószívű tornatanár bácsit azzal jellemzik, hogy edzés előtt két-három gyereket megkérdez, kijavították-e a matek négyest, meggyógyult-e a sérülésük. Aztán a kamera hátramegy, és látjuk, hogy kábé háromezer gyerkőc vár a gyakorlatra (akik aztán persze a betonplaccon állnak fejen és szaltóznak).

Az „Oh, Youth” a „kiházasítós” film zsánerét követte (hogyan nősítsük meg harmincéves, lúzer fiacskánkat?). Itt egy nagycsaládon belül zajlott a konfliktus, ahol az öt leánygyermek sportol, a mama őszinte bánatára, aki a régi értékrend szellemében gyermekeit minél előbb megházasítaná. És ekkor az egyetlen fiú épp egy taekwondo-bajnoknőnek kezd udvarolni… Sok-sok bonyodalom után persze a mama is rájön, hogy a sport milyen klassz dolog, és a fiatalok inkább várjanak az esküvővel, első a szocializmus építése.

Phenjani felhőkarcolók

Sajnos, Észak-Korea valódi arcából keveset láttam. Az éhínségről említést sem tettek, a hatvanas éveket idéző lakásbelsőkben bőven került étel a családi asztalra. Phenjanból láttam szépen gondozott parkokat, gigantikus modern épületeket, brutálnagy sportcsarnokokat, egy szép könyvtárat és egy kellemes fekvésű folyópartot, és sok-sok monumentális panelházat (amelyek csak egy kicsit voltak nagyobbak, mint mögöttünk, a Landsberger Alleen).

Aki ennél is többet szeretne tudni Észak-Koreáról, itt elolvashatja egy bátor honfitársunk útinaplóját.