Véget értek a vándorévek

Kedves Olvasó!
Köszönöm, hogy másfél (vagy talán két és fél) éve követed az életünket. Berlintől elbúcsúztunk, de a Marx család kalandjai folytatódnak! Új ország, új blog, ismét. Olyan sűrűn nem fogok írni, mint eddig, de életünk főbb eseményeit követhetitek.
Fáradjatok át a http://marxcsalad.blogspot.com/-ra. Ez a blog csak meghívóval olvasható, ha úgy érzed, írj egy levelet, hogy szeretnél.

Tipikus berlini szcéna: a Falat lebontó játékállatok. Karácsonyi kirakat az egyik áruházban

Kettőt előre, egyet hátra

Még mindig nincs netünk, talán ma beszerelik! Továbbra is uncsi intéznivalókkal telik az életünk. Minden nap elintézek ötöt-hatot, de a lista csak lassan apad. A lakást is szeretnénk végre otthonossá tenni, ugye még nem laktunk benne. Felszereltük a polcokat a gyerekszobába, de leszakadtak, most új megoldást keresünk. A kocsit feltörték, épp egyidőben az ovis beszoktatással ("anyuka, most elmehet egy órára"). Veró egy hét alatt beszokott az oviba, de a második héten nátha miatt itthon is maradt. Kettőt előre, egyet hátra. Az összes nagyszülő vetésforgóban segít, de így is kivagyunk. Barátokkal még nem értünk rá találkozni, talán hó végére szociálisabbak leszünk. Néhány eredmény: vettünk szőnyeget a gyerekszobába, felkerültek a képek az étkező falára, előkerült Dani nyelvvizsgája és van takarítónőnk.

A jó hír, hogy ennyi nyüzsgésben nem érek rá Berlin után vágyakozni.

Gyermekvasutazunk

Következik: Így tanulom az anyanyelvem.

Újév

BUÉK!


A fontos dolgokat nem árt elismételni, tehát HAZAKÖLTÖZTÜNK BUDAPESTRE, VÉGLEG. 

Még nincs netünk. Különben is most döntünk és intézkedünk az élet 250 legfontosabb területéről, úgymint milyen internetünk, bankszámlánk, mobilelőfizetésünk, szekrényünk stb. legyen. Megváltunk két kamionnyi cucctól, vettünk egy új tévét. Dani elkezdte a munkáját, de még mindig nem találja a nyelvvizsgáját. A berlini életünk letisztultsága után itt hirtelen sokdimenziós térben, változó feltételek mellett kell komplex döntéseket hozni. Az ismerősökre még nem volt idő, de hamarosan.

Én a háztartást és Veronikát menedzselem. Járunk a Gézengúzhoz. A szokásos a szakvélemény, sokat fejlődött, remekül lehet vele dolgozni, de továbbra is szüksége van a fejlesztésre.

Beiratkoztunk az oviba (ami bölcsi, de ovinak fogom hívni). Őrülten örülök, hogy egyáltalán felvettek. A beszoktatásra sajnos megint több héttel fenyegettek. Veronika ezalatt a kertben játszott a gyerekekkel, és sírógörcsöt kapott, mikor el kellett jönnünk. A perec lesz a jele.

A szilveszteri gyerekbuli

A szilvesztert a szokásos baráti körrel töltöttük, ezúttal Szlovákiában, tucatnyi család és húsz gyerkőc társaságában. Veronika nagyon élvezte.

Sokan kérdezték, miért is jövünk haza. Egyszer már leírtam, ezt megismétlem: Dani elnyerte a rangos ERC (European Research Council) Starting Grant pályázatot az EU-tól, amivel öt évre egy saját kutatócsoportot hozhat létre Magyarországon a témájában, a SZTAKI berkeiben. 

Megérkeztünk

Az utolsó estén még szívfacsaró búcsút vettünk a két kulcsembertől, Vera nénitől és Claudiától. Megható, mennyire fájt nekik távozásunk. Cs. Nagyapa és én bogárhátú SuzukivalOpellel indultunk neki az útnak. Azt úgy kell csinálni, hogy a tetőcsomagtartóra rögzítünk két nagy bőröndöt, azokra egy biciklit, és az egészet megkoronázzuk a Hupléval. Igaz, a konstrukció miatt nagyjából 90-nel tudtunk jönni, de 12 óra alatt így is hazadöcögtünk. Cs., azaz Csomagolási expert nagyapa precizitásának köszönhetően az egész háztartásunk befért az autóba.

Néhány bőröndöt tapintatból eldugtunk

És ami hihetetlen, egy nappal később el is pakoltam. Most futtattuk össze az elmúlt két és fél évben lakott öt háztartást.

Veronika örült a régi lakásnak, határozottan vette birtokba a játékait, de a sok változás miatt kicsit meg van szeppenve, azaz most jobban engedelmeskedik nekünk. Fél, hogy ottfelejtjük valamelyik kanyarban.

Budapesti barátok, kollégák és ismerősök, most már lehet velünk találkozni!

Kellemes ünnepeket az olvasóknak.

Ovis búcsú 2.

Újabb szívfacsaró bejegyzés.
A "milyen ajándékot adjak hét óvónőnek?" kérdésre számos izgalmas ötlet érkezett, melyek sokat elárultak a válaszolók gondolkodásáról. Néhány szemelvény, név nélkül: magyar szakácskönyv (persze németül), bejglivel, magyar pálinkával; vegyek hét darab akciós egyeurós mikulásvirágot az egyik barkácsáruházban; tegyek egy borítékba száz eurót és ajándékozzam a csoportkasszának; csoki; Rakovszky, Nádas vagy Esterházy német fordításban.
Végül abszolút mainstream megoldásként a beszoktatást végző óvónőnek adtam bonbont és pezsgőt. Összesen ketten voltak jelen, úgyhogy nem lett ciki.

Verónak szerveztek egy kis bulit az utolsó nap, amire sütöttem muffint, a gyerekek táncoltak, énekeltek, és még egy társasjátékot is kapott ajándékba. Ennél is jobban örült azonban, hogy megkapta a Sprachlerntagebuchot, ami a gyermek nyelvi fejlődését volt hivatott dokumentálni. Pont a német beszédjéről még nem lehet sokat írni, de a szorgos óvónők valamikor azért leírták benne röviden Veronika szokásait, kedvenc játékait, és az óvodában készült fotókkal illusztrálták. Ettől én is paff lettem, de Veró nem akarja letenni azóta a könyvet. Egyébként a búcsút nem fogta fel. Nem úgy Tim, a szomszéd kisfiú, aki már közölte, hogy jön utánunk Magyarországra.

Dani és Veró már el is repültek, egy szoba plafonig tele csomagokkal, Cs. Nagyapa és én holnap autóval indulunk.

Szórakozás, finis

Dani visszajött Bertinoroból (I). Utolsó hétvégénken a Berlinische Galerie-ben megnéztük a Besnyő Éva-kiállítást. Az általam eddig nem ismert, hosszú életű (1910-2003) magyar fotográfus Berlinen keresztül érkezett Hollandiába, a tárlaton főleg 30-as, 40-es évekbeli fotóiból válogattak. Jó volt, de itt Berlinben el vagyunk kényeztetve magyar fényképészekből, Munkácsitól Capáig mindenkinek volt már kiállítása, mióta itt vagyunk. Fent Besnyő Éva egy 1931-es felvétele Berlinből, lenn egy önarckép 1932-ből.

Innen átkocogtunk a Zsidó Múzeum agyondícsért "Heimatkunde" című kiállítására, ahol 30 (zömmel bevándorló) művész próbálta megfogalmazni, mit jelent nekik Németország. Nekünk magas volt. Nekem egyedül Julian Rosefeldt nagyszabású videómunkája tetszett, ami a német erdő-mítoszt boncolgatta. Gondoljatok a Jancsi és Juliskára!

Szerény baráti körünkkel (Judit és Jóska) elmentünk búcsúvacsorázni, és ma még a korcsolyapályán is tiszteletünket tettük. Ezzel a kultúrprogram befejeződött, már csak a csomagolás van hátra.

Legoland

A földalatti, természetesen csurig Legóból készült vidámpark meglepően frekventált helyen, a Potsdamer Platzon található. Egy életnagyságú Legozsiráf posztol a bejáratnál. Bent az építőkockák hegyei mellett különböző barkácsszakkörök, építőkockát öntő gépek, körhinta, szellemvasút, 3D mozi várják az ifjúságot. A belépés 3 éven aluli gyerekeknek ingyenes, de ennek megfelelően Veró még nem sokat tudott kezdeni. Ő még nem is látott legot, építeni sincs türelme, két körhintára meg fel sem engedték. Kínlódtunk a 3D filmmel (autós üldözés, csak játékfigurákkal), felültünk a szellemvasútra (kínzókamra sikolyokkal, belépés 90 centinél magasabbaknak!), megnéztük az építőkockákból kirakott dzsungelt. Benn egy akváriumban legóhal úszkált, szép példájaként a keresztmarketingnek (az Aquadomot ugyenezen cég üzemelteti). Nekem legjobban a berlini épületek makettjei tetszettek. Egyébként tényleg csuda dolgokat raktak össze, Batmantől George Bushig.

Sajnos még nem szoktam meg, hogy a gyerekszórakoztató intézmények színvilágban, hangulatban és kialakításban leginkább a gyorséttermekre hasonlítanak. A belépő 3 éves kor fölött 7-16 euró (aszerint, mennyire előre veszed), felnőtteknek is, amit elég borsosnak találok ahhoz képest, hogy egyetlen cég reklámja az egész és persze „exit through the gift shop”. Volt már felnőtt, aki gyerek nélkül eljött ide szórakozni?

Este még az ingyenjegyet is beváltottam a moziba. Lars von Trier Melankóliáját néztem, ami emlékezetes mű, de embert próbáló volt végignézni.

Csíkos Nagyapa a Computerspielemuseumot böngészte eközben. 

A szégyenlista szépen apadt ma, de kemény munka volt!

Tropical Islands

Sikerült!!! Veronika meggyógyult, Csíkos Nagyapa befutott és eljutottunk Tropical Islandsbe. Ez egy beltéri trópusi strandimitáció Berlintől 60 km-re. A helyszín sokáig katonai repülőtér volt, majd a kilencvenes években léghajókat akart gyártani itt egy cég, ami csődbe ment, ezután jött a nagy ötlet, a strand létrehozása. Szép példája az iparból szolgáltatási társadalomba való átmenetnek. A puszta közepén álló félgömb alakú, 107 (!) méter magas, alátámasztás nélkül épült csarnok bizarr látvány.

Benn 26 fok van, ültettek egy igazi műesőerdőt, amiben még kisebb állatok is lakoznak. Emellett több természetes tengerpartot utánzó víz, igazi pálmák, balinéz és thai stílusú bungalók, Angkor Watot másoló szaunapalota, gyerekjátszópark, varietészínpad, óriáscsúszda, minigolf, hőlégballon és még ki tudja, micsoda gondoskodik az élményről és a pénzköltésről. Közben nem lehet megfeledkezni a csarnok fém-üveg vázáról. 

Giccs, de annak tökéletes. 

Veronika lelkesen strandolt, evett, csodálta a teknőcöket és a leguánt, és nekem is jólesett a csobbanás a 14 hónapja tartó berlini télben.

A felhős ég csak plakát, de a kunyhók igaziak. Ízelítő az esti showműsorból

A lagúna este

A leguán a menzán lakott, épp napi sétáját végezte (a gondozójával együtt)

Gyerekszáj

Néhány októberi mondás:

"Autóvillamos"(az autóbusz analógiájára).

Képeskönyvet nézegetünk, ahol a kacsa bevásárol a boltban. Kérdezem, mit vesz. „Műzlit… szójatejet.”

Mint tudjuk, ha afrikait lát, sajnos azonnal közli, hogy „fekete”. „És te milyen színű vagy?” „Szürke”.

Az állatkertben tolom a majomház felé. „Gyere, majom, gyere!”

Milyen színű a majom? „Sötétfekete”.

Éjjel mászik ki az ágyából. "Mit keresel?" „Parkolóhelyet”.

Gumiasztalon (nem az én képem!)

Mostaniak:

A konyhában eszik, én otthagyom. „Mama! Egyedül vagyok.” Ez azért is új, mert eddig a „Veve eszik” stílusban beszélt magáról, most kezd beszivárogni az egyes szám első személy.

És a „gija” helyett már olyan árnyalt kérdéseket tesz fel, mint: „Mama mit csinál?”

A tévében látunk egy parókás nőt, és közli: „paróka”. Ez azért meglepő, mert eddig nem beszélgettünk ilyesmiről.

„Mama menstruál.” Esküszöm, ezt nem vele szoktuk megvitatni! Utolsó figyelmeztetés, hogy észnél kell lenni, mit mondunk a füle hallatára.

És németül el tud számolni tízig. 

Szégyenlista

A búcsú fájdalmas része szembenézni az elmulasztott lehetőségekkel. Mi az, amit szerettünk volna ittlétünk alatt, de nem került rá sor?

Elutazni a tengerhez.

Meglátogatni Bogit Frankfurtban.

Egynapos kirándulás Potsdamba, Dessauba, Wittenbergbe.

Szisztematikusan végignézegetni a város (öt éve már megismert) negyedeit, lehetőleg kettesben és bringával.

Megnézni Adlershofot (először), ahol Dani dolgozik.

Elmenni a nyugati állatkertbe és akváriumba.

A Stasi-múzeum, a történeti múzeum, és az összes többi múzeum, ahol nem jártunk vagy öt éve jártunk.

Uszodába menni Veronikával.

Társasjátékozni.

Elolvasni legalább egy könyvet a főbérlők által itthagyott 400-ból.

Fondüt és creme bruleet készíteni (az eszközpark szintén itt volt a lakásban).

Egy fán is több virág nyílik, mint amennyiből gyümölcs lesz...

És amire még van esély a hátralevő egy hétben (amennyiben Veronika meggyógyul):

Újravizitelni a Gemäldegaleriet, megnézni a Zsidó Múzeum időszakos kiállítását és Besnyő Éva tárlatát.

Látogatás Tropical Islandsbe.

Elmenni a gyerekkel Legolandbe.

Felhasználni az ingyenjegyemet a Tilsiter Lichtspiele moziba.

Beülni gyerekestül abba az ázsiai étterembe a közelünkben, ahol egy nagy akváriumban halak úsznak.

Még egyszer korcsolyázni.

Ambíciózus?