Óvodakeresés és -találás

Megpukkadok a büszkeségtől. A vázolt siralmas berlini óvodahelyzetben sikerült elérnem, hogy Verót azonnal (idén nyári kezdéssel) felvegyék KÉT (számmal: 2) intézménybe is. Így jó szülőnek érezhetjük magunkat, hisz a lehetőségekből a legjobbat választottuk a gyerekünknek. Ráadásul mindkettő az általam preferált nagy „szocialista” ovi, kerttel, vegyes csoporttal, kb. ugyanolyan távolságban. Alaposan mérlegeltük az egymáshoz igen hasonló két ovit, és felelősen azt választottuk… ahol pár héttel előbb kezdhet.

A szép eredményt úgy sikerült elérnem, hogy kilistáztam a lakhelyünk 2 km-es sugarú körzetében levő 100 ovit, és mindnek írtam vagy telefonáltam. Főleg a szülők alapította kis Kinderladenek gyarapítottak élményekkel. Volt, ahol közölték, minden szülőnek havi 8 órát kell dolgoznia az oviban, ezt az emailt is egy elgyötört szülő küldte este 11-kor, egyáltalán a mi nyelvtudásunkkal képesek vagyunk erre? (Ez különösen rosszul esett, mivel a némettanárnőm is átnézte és felstilizálta a szívhez szóló emailt, amit küldtem.)

Az egyik Kinderladenben épp egy Veró korú és nemű gyerekre hirdettek üresedést. Szerveztek egy nyílt napot, amin 8(!) pár szülő tolongott, mind odaillő csemetével, és mézesmázos kérdésekbe rejtve igyekeztek sugallni a gondozóknak, miért épp őket kell választani. Eközben a gyerekek egy kupacban tekeregtek, így a személyzetnek az sem volt egyértelmű, a szimpatikus szülőhöz vajon egy szimpatikus gyerkőc tartozik-e. Én úgy éreztem magam, mint aki vizsgázik, de nem mondták meg, milyen tárgyból. Persze megbuktam, nem minket vettek fel az ismeretlen kritériumok alapján. Sajnos, ezzel meg kell barátkoznunk, hogy ahol pofára megy a dolog, ott nincs esélyünk.

A csúcs az a létesítmény volt, ahol 750 eurós kauciót kértek gyerekenként (ők nem így fogalmaztak, hanem, hogy a kezdeti beruházásokhoz még szükség van némi kamatmentes hitelre), amit, ha a gyerek végzett, visszaadnak.

De szerencsére nem kellett elvtelen kompromisszumokat kötnünk! Lányunk szép nagy demokratikus oviba kerül, ahova mindenkit felvesznek, aki épp arra jár, az ellenszenves szülők Mekkája:-) 

Június közepén kezdi a beszoktatást. Ez leválás a javából, de végre egy olyan leválás, amit meg tudtam tervezni (ellentétben a születéssel, szoptatás befejezésével, első külön töltött éjszakával stb.)  

Hírek

1. Új kezekben a Figyelő.
2. Főbérlőink maradnak egy évvel tovább Malawiban, így mi is az ő lakásukban.
3. Úgy néz ki, Verónak találtam óvodai helyet, még nyáron elkezdi.

Veronika kétéves születésnapjára hamarosan ünnepi összeállítással jelentkezem. Minden, amit a kétévesekről tudni akarsz!

Húsvét a szabadban

Itt Húsvét hétfő mellett Nagypéntek is szabadnap, így négy napunk volt egyben, amit végig virágzó fák között töltöttünk. Pénteken Vera néni és Richárd kivittek a telkükre. A Kleingarten-jelenségről mindenképpen megemlékezem még. Veráék telke pinduri, de nagyon szépen ápolt, a 35 nm-es házban és a kertben minden szükséges nyaralási kellék megvan, a mikrótól a rattan kanapén át az automata viráglocsolóig. Vera maga festett tojásokat is, ezeket Verónak kellett megtalálnia a kertben. Ő egy kis kosárba betette a tojásokat, aztán vissza a földre, ahol találta, és még párszor… Kapott csokitojásokat is, de eddig sikerült eltitkolnunk előle, mi az a csokoládé, így ezeket is csak rakosgatta, megkóstolni nem is akarta.

Ebédre grilleztek nekünk, kaptunk pezsgőt, én a hintaágyban szunyókáltam, míg Veró a szomszéd kislánnyal viháncolt. És a fő attrakció: láttunk birkákat egy közeli kifutón, Veró nagyon figyelmesen nézte őket, majd mikor a nagydarab állatok hátat fordítottak, pá-pával köszönt el tőlük. Ez olyan mély nyomokat hagyott benne, hogy az élményt azóta is minden nap feleleveníti, „Béé pápá” szavakkal.

Ezen kívül voltunk a Volksparkban, ami a hozzánk legközelebbi park, az emlékezetes szökőkúttal (kú!), kacsákkal, étteremmel, játszóterekkel, szánkódombbal, kertmozival és Grimm-mesehősöket ábrázoló szobrokkal. És szép napokon nagy tömeggel. Ha nem vagyunk itthon, általában oda mentünk:-)  

Bringával és metróval elküzdöttük magunkat a charlottenburgi kastély parkjáig. Ez szervesen egybefolyik a kastély mögötti franciakerttel, halastó meg patak van benne, és sokkal kevesebb ember. Hazafelé a metrón Veró megpróbált elvegyülni egy hétgyerekes szerb (?) családban, akik jegy nélkül utaztak.

Hétfőn meg a rossz hírű Marzahn városrész „A világ kertjei” parkjába látogattunk. Itt tematikusan mutatják be a koreai, japán, kínai, iszlám, reneszánsz stb. kertkultúrát, közte van persze piknikterület, játszótér, és minden tulipán mellett áll egy hotdogosbódé. 

Koreai kert

Japánkert

Tulipán és dönerbódé

Szórakoztató létesítmények

Kínai kert, sok emberrel

Kínai

Egy lelkes kézmosó a török kertben

Sima tulipánok

E nap különlegessége, hogy egész napos kirándulás lett belőle, részben azért, mert oda- és visszafele is eltévedtünk. Verót hosszú idő után feltettük ismét mei taiba, amit „háta, háta” megjegyzéssel kommentált, nagyon élvezte, de nem aludt.

Pelenkázás röptiben a Mesesétányon

Virágot szagol

Aztán hazafelé a biciklin:

A weimari kirándulás emlékére a tavalyi Goethe! című filmet is megnéztük, de mint kiderült, nem a mester életét, csak ifjúkori, Werther-ihlető szerelmét mutatta be. Könnyen felejthető kosztümös darab, a pikantériája csak annyi, hogy a géniuszt végig csapongó, felvágós, sértődős, lobbanékony ifjú titánnak mutatja. El tudunk képzelni egy magyar filmet Petőfi és Szendrey Júlia találkozásáról, amiben Petőfit komplett idiótának festik? Na ugye.

Cici

Szeretnénk, ha Veróval majd feszengés nélkül tudnánk beszélgetni a szexualitásról. A jó hír, hogy még nem tud beszélni, de az alapokkal már tisztában van. Ha kisfiú jön hozzánk látogatóba, és pisil, Veró alaposan megnézi a kritikus részt, képeskönyvekben a "hol van a kisfiú fütyije?" kérdése a megfelelő helyre mutat.
Mostanában nagyon érdeklődik a melleim iránt, ha felemelem vagy lehajolok, benéz a blúzomba, megvannak-e még. Ha a gyerekmegőrzőben egy anyuka szoptatni kezd, "cici" kiáltásokkal kommentálja. Ott a gondozónő elmagyarázta neki a jelenséget, mert azóta itthon is a cicihez azonnal hozzáfűzi, hogy bébi.

Ez meg egy puszi, Bubuval

Van egy könyve, ami rajzokkal mutatja be a terhességet és a szülést, ezt a részt nagyon szereti, odalapoz és nevet. Kihasználtam az alkalmat, és mikor a 8 hónapos terhes Claudia nálunk volt, elővettem a könyvet, és megmutattam, hogy erről van szó. Pár nap múlva egy nem terhes, csak, khm, nőiesen telt anyuka jött hozzánk vendégségbe. Veró kinyitotta a könyvet a megfelelő helyen, a vendég hasára mutatott, és a jellegzetes kérdő hümmögéssel érdeklődött. Nem győztem szabadkozni :-)

Weimar

Kezdjük a terhelő bizonyítékokkal a gyámügy felé! 1. Náthásan hoztuk haza Verót 2. Az Ikea-bébiőrünk nem működött, úgyhogy az alvó gyereket félóránként ellenőrizve vacsoráztunk a hotel éttermében. 3. A kétéves kisdedünket Buchenwaldba vittük.

A többi viszont mind szép és jó. Isteni tavasz van Weimarban, nagyon jól szórakoztunk, Veró pedig már igazi partner a kirándulásokon.

Az autóbérlésnél szerencsénk volt: 1. kettővel nagyobb típust kaptunk, ezt is sikerült csurig pakolni (ez már többször előfordult, mégis érdemes vakáció idején utazni). 2. Adtak bele GPS-t, így összesen két GPS-szel vágtunk neki az útnak. 3. Egy Kia lett, amit Veró is ki tudott mondani! A GPS, amit szégyenszemre először próbáltam, nagyon bejött, jó sok időt lehet vele spórolni. Veró már a készülődésnél izgatott volt, és mikor Dani az első kör cuccot levitte a kocsiba, nem lehetett visszatartani, majd lenn bekéredzkedett a gyerekülésbe. Sajnos az odaúton csak fél órát aludt, ugyanis Dani túl jó poént mondott épp akkor.

Első célpont: Buchenwald. Igen, a német klasszika és humanizmus fellegvárától alig pár kilóméterre volt a gyűjtőtábor. Az egykori barakkoknak már csak az alaprajza látható, de állt a bejárat, a krematórium, a raktár (ma kiállítás). Alacsony, szürke ég borult a szürke kavicsokkal lepett hatalmas, lejtős térre. A nyomasztó anyagot nagyon szerény és ízléses módon tálalták, szörnyülködtetés és esztétizálás nélkül, inkább engedve az eredeti tárgyakat, leveleket, fotókat beszélni. Szerintem. Dani szerint meg egyszerűen ez egy kisebb tábor, amit nem övez akkora érdeklődés. Sajnos a szovjet táborra nem jutott időnk, ahol a világháború utáni években a (feltételezett) náci bűnösöket őrizték. Verót nem viselte meg a hely, vidáman rohangászott a hatalmas téren (megnehezítve nekünk a szomorú hely átélését). Rajtunk kívül senki sem hozott totyogó gyereket, ahogy néztem, a helyet főleg diákcsoportok látogatták, és ez egész Weimarra igaz.

A bejárat, belülről. A szürke az egykori barakkok helye.

Egy barakkot megőriztek.

Emlékmű, háttérben a raktár

Hogy megoldjam a „hogyan töltsük el azt a 16 órát, amíg a gyerek alszik” problémát, egy wellness-hotelban béreltem szállást. Veró a hosszú nap után megvizsgálta a szobát, majd megrohamozta a rácsos ágyat. A bébiőr sajnos csak pár méterig működött, a szállodakomplexumban pedig ennél minden messzebb volt, így rossz lelkiismerettel lementünk vacsorázni. Az étteremben nagyon igyekeztek szofisztikált fogásokat adni, Dani például egy paradicsomzselés-garnélarákos-wasabis kaviáros cukkiniterrint evett, de valahogy nem jött össze nekik, ráadásul a főpincér nagyon hasonlított Schmitt Pálra.

Büféreggeli

A kastély

Sybille hercegnő portréja, idősebb Cranach

Másnap a weimari kastély és a benne levő múzeum volt a cél. Meglepve tapasztaltuk, hogy Weimarban mindenütt csak fizetősen lehet parkolni, és progresszíven drágul a tarifa. Anna Amália hercegnő egykori kastélyában van egy klassz Lucas Cranach-kiállítás, ezenkívül még rengeteg más, általunk kevésbé ismert festmény, táblakép és porcelán, meg maga az épület is figyelemreméltó. Egész hihetetlen, de az előzetesen a parkban lefárasztott, babakocsiba préselt gyerekkel mind a három szintet sikerült nagyjából megnéznünk. Néhány képen ő is felfedezett érdekes momentumokat (gyí! hamm! cici!).

A Belvedere

Angyalszobor a parkban

Délután a Belvedere kastélyhoz mentünk, ez Anna Amália hercegnő egykori nyaralója, és a szántóföld közepén álló komplexumban is pénzbe került a parkolás. Verónak igen jó napja volt. Ugyanis mostanában mindig a szökőkúthoz (kúú) akar menni, itt a parkban mintegy tizenhét szökőkutat érintettünk sétánk során, ő mindet megcsodálta. Ráadásul a szálloda portáján is volt egy kis csobogó, ezt naponta nyolcszor útbaejtettük és "kúú" sóhajokkal nézegettük. Megnéztük a kis franciakerteket, gazebókat, etettünk kacsákat a tóban. A 2-3 kilóméteres túrát Veró végig lábon tette meg, egész jó sebességgel, és hajlandó volt a megfelelő irányban menni.

Este a nagyok lementek úszni, és még a bárban koktélozásra is maradt idő. Sajnos az éjszaka maradék része rosszul telt: Veró megfázhatott a szabadban, éjjel nem kapott levegőt és sokat sírt.

Cranach háza

Piactér

Nemzeti színház, előtte Goethe és Schiller

Az utolsó délelőtt végre Weimar történelmi központját jártuk végig. Hétfő lévén, a múzeumok sajnos zárva voltak, de úgyis kb. harminc múzeum van Weimarban, legalább nem álltunk nehéz döntés előtt. Megnéztük kívülről Anna Amália könyvtárát, Goethe, Schiller és Cranach lakóházát, a helyeske főteret, és a színházat, ahonnan a weimari köztársaságot kikiáltották. Türingia idén lisztomániában ég, mindenhol Liszt-tárgyakat árultak és Liszt-rendezvényeket hirdettek.

És egy másik honfitársunk mellszobrát is megtaláltuk…

Még jó lett volna a nagy városi parkban sétálgatni a virágzó fák alatt, a Goethe által gusztusosan elszórt kis romok között, de már sajnos haza kellett indulni... 

Kedves gyerekes ismerősök, ajánljatok jó bébifónokat. Láttunk olyat is, hogy egy telefonra letölthető szoftver riasztja a szülőt, melyiket ajánljátok? Ugyanitt alig használt Ikea bébiőr ingyen elvihető.

Irány Weimar

Bár saját kutatásaink szerint egy kétévessel nem lehet utazni, azért most megkísértjük a lehetetlent. Szégyen, de alig láttunk valamit Németországból. Úgyhogy a hétvégén Weimarba megyünk, bérautóval, wellnesshotelba. Látnivalókban sincs hiány. Nehezítő tényezők: 1. egyidőben indulunk az itteni iskolai tavaszi szünet kezdetével. 2. Veróval továbbra sem lehet három óránál hosszabb programot szervezni alvás nélkül (viszont csak ágyban alszik). 3. Vera néniék kölcsönadtak egy GPS-t, Dani azt fogja bizgetni a teljes kirándulás alatt. Vállalásunk a szokásos: ha nem látunk semmit, de épségben hazaérünk, megérte. Bis bald!

Gyász

Ebben a blogban helye van egy megemlékezésnek arról, aki világra segítette Veronikát és kétszer megmentette az életemet, ügyeletben. Meghalt a szülészorvosom. Még januárban, csak most ért el a hír. Nálam fiatalabb embert vitt el a leukémia, három gyerekkel. Nem voltunk barátok, nem találkoztunk sokszor, de azok olyan nagy tömörségű pillanatok, amikor születés, halál, veszély és sok vér sűrűsödik össze. Ő mindig a jó döntéseket hozta.  Neki köszönhető, hogy Veró és én itt vagyunk. Emellett maradt ideje a jó szóra, és nem ijesztgetett, pedig bőven lett volna hozzá muníciója. Most én, akinek szokása elvérezni, egész fickós vagyok, ő, aki megmentett, a föld alatt. Nem erről volt szó.

Társalgás

- Mit csináltunk ma, Veró? Kimentünk a parkba, a szökőkúthoz.
- Kúúú!
- És ott láttunk kacsákat.
- Hápá...
- Akkor odajött egy néni, és adott neked kenyeret, hogy etesd vele a kacsákat.
- Hamm!
- De te inkább megetted magad a kenyeret.
- Hamm!
- Aztán még kekszet is ettél.
- Ká.

Kikre bízzuk szemünk fényét

A konditerem gyerekmegőrzőjében, ahol Veró mindennapos vendég, három gondozónő váltja egymást. Mint csepp a tengert, jól leképezik a berlini populációt.
Az első egyedül nevelget egy csokiszínű kislányt, a Martinique-i apától külön él, de nem is voltak összeházasodva.
A második punk és anarchista, a házfoglaló mozgalom szimpatizánsa, csak feketében jár.
A harmadik óvónő, de most beiratkozott az egyetemre, környezetvédővé képzi át magát.

(... és persze mondanom sem kell, hogy mind nagyon rendes lányok!)

Stuttgart

Kapásból azzal kezdtem a hétvégét, hogy Schönefeld helyett a tegeli reptérre buszoztam ki. Annyi igazság volt a dologban, hogy az oda- és visszaút két különböző reptéren zajlott volna. Még jó, hogy Tempelhofot már bezárták! Minden korrekcióra késő volt, így megnéztem, Tegelről melyik társaság megy Stuttgartba aznap este, határozott léptekkel odasiettem a Lufthansa irodához, és kértem egy jegyet a félóra múlva induló gépre, mint aki világéletében így intézi az ügyeit. Adtak. Sejtettem, hogy a két év gyed alatt elbutultam, de ez az incidens rávilágított, milyen mélységekbe is süllyedtem valójában.

Piknikidő Stuttgartban

A látogatás ezután már végig szuper volt. Zsuzsa és Tomi nagy szeretettel fogadtak, programokra vittek, remek fogásokkal etettek. Közben a nyár is kitört, tűző napon, virágzó fák között nézegettük a környéket. Megnéztük Stuttgart belvárosát, a parkot, a vasútállomást, amit épp most készülnek a park rovására kibővíteni. Sajnos a múzeumra nem jutott idő. Felmásztunk viszont arra a dombra a város határában, amit a második világháború után eltakarított romokból emeltek, a tetején még eredeti oszlopok és féldomborművek lógnak ki. Elvittek Tübingenbe, ez egy hangulatos középkori kisváros, várral, egyetemmel, folyóval, szigettel, nagyon tetszett. Mindeközben napi tizennégy órát beszélgettünk: a német sajtóról, az atomenergiáról, David Bowieról, a mail art-ról, a reinkarnációról, és persze könyvekről, filmekről, utazásokról, a magyar sajtóról és az emigráns lét perspektíváiról. Nagyon jólesett!

A romhegy

Zsuzsák

Tübingen

Rejtélyes objektum Tübingenben: rózsák, jég és lakat

Idehaza közben Veró túlteljesítette a „mutassuk meg apának, milyen nehéz egyedül a gyerekkel” feladatot, mert egy hányós-hasmenéses-lázas kórt kapott be. Sajnos még mindig gyenge. Dani olyan jól boldogult, hogy Veró átpártolt hozzá, engem elég morcosan fogadott, most igyekszem visszaküzdeni magam a kegyeibe.

Stuttgartba mentem

Most 3 napra elutazom, Veronika születése óta először egyedül, szórakozás céljából. Egy stuttgarti ismerős blogger hívott meg, akivel kétszer találkoztam az életben. Igazán jólesik, jelen magányos állapotomat tekintve pedig fantasztikusan.
A hétvége másik oldala is izgalmas lesz: Dani és Veró az életben először kettesben töltenek három napot. Ennek is örülök, végre a férjem is megtapasztalja, hogy milyen csodálatos dolog kisgyerekkel otthon lenni :-)