2011. szeptember 12., hétfő

Budapest, ahol nem történik semmi

Már három hete az óhazában. Folyamatosan az az érzésem, nem is csinálok semmit. Úgyismint:

Veró jár gyógytornára, napi két edzése van, váltva viszik Pöttyös Nagyiék, Csíkos Nagyapa és én. Szépen, lelkesen dolgozik. Volt több vizsgálata is. A konklúzió: a nagymozgása még esetlen, de a torna hatására gyorsan fejlődik. A beszédfejlődése is kissé elmarad a korától, de a kétnyelvűségre tekintettel ezt mindenki normálisnak tartja, majd behozza. Hülyén csak azért veszi ki magát a dolog, mert méretei alapján lehetne négyéves is. Minden másban 28 hónaposnak felel meg, nem kell korrigálni a korát, dicsérték a finommozgásait, az esze is rendben van, tisztában van a kicsi-nagy, könnyű-nehéz stb. ellentétpárokkal, mindent ért. A megerőltető program meg a rendszertelen itteni élet a napirend felborulását eredményezte: Veró összevissza eszik és alszik, tegnap este tízkor még ébren volt, ma hatkor lefeküdt. Hogy mondjak konkrét eredményt is, megtanult vietnami papucsban járni.   

Intézem Veró jövő évi budapesti bölcsődei elhelyezését. Igen, igen, az okokról hamarosan beszámolok...

Szépítgetem a lakásunkat, új előszoba-bútorok érkeztek, új kiságy Verónak (amit még nem használ), ugyanilyen ütemben távoznak a felesleges holmik.  

Belátogattam régi-új munkahelyemre (az új azt jelenti, hogy új iroda, tulajdonos, főnök került közben, a régi én vagyok).  

Találkoztam hét baráttal, ez a három hét alatt magamhoz képest lassú tempó.  

Volt tizenöt-éve-kezdtünk egyetemi találkozó (és-néhányan-tíz-éve-diplomáztak), amire tíz kisgyereket sikerült beneveznünk, Veró nagyon élvezte.   

Danival ellógtunk a Zsidó fesztivál keretében egy izraeli filmre. A Nudli c. alkotás a „mózeskosár-filmek” közé tartozik, itt a kitoloncolt kínai takarítónő ottfelejtett gyereke landol a kétszeres özvegy, megkeseredett izraeli stewardessnél. Sírós-nevetős, kedves kis mozi, ahol a váratlan vendég persze a családtagok problémáit is katalizálja… Az efféle filmeknél a hitelességet épp az alaphelyzet teszi próbára, hogy ugyan miért egy vadidegenre bízza egy kicsit is felelős szülő a gyerekét? Az izraeli viszonyok fényében ez érthető, az is, hogy a hatéves gyereknek miért nincsenek okmányai, és az is, miért nem rohan a rendőrségre rögtön Miri a se angolul, se héberül nem beszélő kissráccal. Emlékeztek még, hogy bánik Izrael a vendégmunkásokkal? Utána még a 400 éttermbe is be (azaz ki-)ültünk, hogy egy kis romkocsma-feelinget szippantsunk. 

És a zord, esős berlini nyár után jólesik a meleg koraősz. Dani közben megjárta Bécset, Saarbrückent és a gráfokat, most Berlinben van, de hamarosan Budapestre jön ismét. 

Ezek voltak az igenek. A nemek: nem látogattam meg a város összes kiállítását, moziját, éttermét, nem találkoztam a többi 257 pótolhatatlan ismerőssel és baráttal (tőlük ezúton is elnézést), nem dolgoztam, sőt az estéket is otthon töltöttem, Veró fektetésével kínlódva. Már nem ég bennem a vágy, hogy minden este bulizzak. Szégyellem.

Veró és Nóri

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése