2011. augusztus 26., péntek

Marx in Budapest


Ez volt az első repülőút, amit Veró tudatosan élt át és élvezett. Aludni a nagy izgalom miatt nem tudott, de nagyon jól viselkedett, még pisilt is a fedélzeti vécébe. A csomagkiadónál megjegyezte, hogy „repülő, még, még”. A nagyszülőknek nagyon örült, de azért az első egy-két napban túlpörgött, keveset aludt az új környezetben.
A Gézengúznál napi két foglalkozásra kell járnia: egy torna, egy úszás. Az egyensúlyzavar és a fej-törzs kontroll hiánya továbbra is megvan, de egyébként ügyes, bátor, lelkes, együttműködő, nem fél a víztől, a gyógytornára pedig nem is kell bemennem, mert „Veróval már úgy lehet dolgozni, mint egy óvodással”. Szóval, ahogy a matektagozaton mondtuk, minden kiesik, csak a feladat nem. De nagyon örülök, hogy haladunk.
Haladunk az én kivizsgálásommal is: tegnap megműtöttek. Berlinből a neten szereztem új nőgyógyászt, akinek végre volt diagnózisa a bajomra és rögtön orvosolta is. A kedd délutáni landoláshoz képest a csütörtöki operáció még a családunkban is szép tempó. Az előzmények után halálfélelemmel vártam a műtétet, de most nem adtam elő az elvérzős mutatványt, továbbá nem haltam meg és ennek nagyon örülök. Talán végre a második gyerekhez is közelebb kerülünk. A Róbert Károly (lánykori nevén Nyírő) Kórház lenyűgöző volt, kedves személyzettel, háromcsillagos menüvel, légkondival és elektromos ágyemelővel (a számlára stílszerűen hotelszolgáltatást írtak). Már jól vagyok, egy nap után hazaengedtek. Közben Dani még Berlinben, Pöttyös Nagyapa töltött paprikát készített, Csíkos Nagypapa Veronikát hordta a Gézengúzhoz, tehát mindenki olajozottan tette a dolgát.
Szerdán még beüzemeltem az új autónkat, amit megbízásunkra Cs. N. vett meg nemrég, és ki fog jönni velünk Berlinbe (az autó. Cs. N. is, de csak rövid időre).
Egyébként rögtön mellbevágott a budapesti rögvalóság: a vasárnapi lomtalanításra készülve az utcánkban már kedden kiosztott helyeken kempingeznek a gyűjtők, a tilosban parkoló kopasz BMW-s mosdatlan szájjal ordítozik a közterületesekkel, welcome to the jungle.
Dani ma fut be.

És ez még csak az első három nap volt! 

2011. augusztus 23., kedd

Négy hét Budapest

Augusztus 23. és szeptember 20. között Veronika és én Budapesten leszünk. A hosszú vizit oka Veronika programja: gyógytornára és úszásra fog járni a Gézengúzhoz (és vele én is), hogy az egyensúlyérzékét fejlesszék. Kisebb időközökre Dani is befut. Szívesen találkozunk barátokkal, a szokásos csatornákon lehet időpontot foglalni.

2011. augusztus 22., hétfő

Majdnem szobatiszta és nagy zsivány



Veró az elmúlt pár napban nagyot lépett előre a bilizésben. Júliustól múlt csütörtökig ötször pisilt bilibe, tehát szemlátomást képes rá, csak a motiváció hiányzott. Mikor a videotékában ő mindenáron meg akart venni egy vödörnyi karamellás pattogatott kukoricát, engedtem neki, és hazafelé ötször elmagyaráztam, hogy akkor kap belőle, ha a bilibe csinál. Otthon azonnal végrehajtotta a kis műtétet. Csak azt nem értette, nem eheti meg az egész vödörnyi kukoricát rögtön, ebből persze zokogós hiszti lett. Ezzel viszont átbillentünk, azóta bilibe pisil, itthon nem is adunk rá pelenkát. Ő nem szól, de ha ráültetjük, mindig van eredmény. Ha a vécére tesszük, oda is. A kukoricából párszor még kapott, de nem minden alkalommal, még a negyede sem fogyott el, szóval szerintem jó vásárt csináltunk. A nagydolgon még dolgozni kell.

Úgyhogy tele vagyok anyai sikerélménnyel, pláne, hogy a türingiai utunk óta jobban szeret engem Veronika, feljöttem Papu mellé. Hogy a sok közös kaland, a nyaralás okozta intenzív együttlét, vagy az okozta-e, hogy én vezettem az autót, nem tudni.


Egyébként is rengeteg a változás. Az óvoda érdeme, hogy a déli elalvásnál már nem kap tejet, sokszor este is sikerül elbliccelni. Az ágyból kimászkál, az egyetlen gyógyír, ha úgy lefárasztjuk, hogy estére nyikkanni sem tud. Szenvedélyesen érdeklik a közlekedési eszközök. A közös autózástól nagyon meg volt tisztelve, holnap repülőre ülünk, ezt alig várja (és meg van győződve róla, hogy én fogom vezetni a gépet). Kis triciklit sima talajon már teker, de újabban az én nagy kerékpáromra ácsingózik, csak persze nem éri el a pedálokat.
Folyamatosan bővül a szókincse. Ezek még mindig odaböffentett egy szavak, mondatokat nem érzékelünk, de egyre bonyolultabb összefüggéseket ért meg és magyaráz el. (Darázs. Elment. Pápá! Fa. Azaz, a darázs elrepült a fára). Bármilyen német kérdésre „Ja”-val felel, és megismétli a legutolsó szót. Pl. Sprichst du Deutsch? Ja, Deutsch. Ha fekete embert lát, rámutat, és hangosan közli: feke. Szerencsére magyarul. Miután az oviban a csoporttársak harmada színesbőrű, remélem, hamar túlteszi magát ezen. Az ovi egyébként továbbra is szuper, szereti, szeretik, szeretjük.
Nagy zsivány. Remekül megy neki minden, ahol új helyen, új emberek között kell valami extrémsportot űzni. Azok a helyzetek viszont nagyon nehezek, ahol engedelmeskednie kell olyankor, mikor ő mást szeretne. Például, ha óvoda után nem játszótérre megyünk, hanem haza. Iszonyatos, zokogós-földrevetős hiszti jön ilyenkor, nem segít a szép szó, általában el szoktam cipelni erővel. Erős az akarata, és már most főnökösködik: utasítgat minket, ki mit egyen, ki vegye le őt a székből. Meg kell vele harcolni, hogy belássa, nem mehet minden az akarata szerint. Jelenleg ez a fő nevelési kihívásunk.  

A fürdetést képzeljétek hozzá

Szívesen alkot képzőművészeti ágakban – már nekimerészkedtünk a festésnek és gyurmázásnak, szigorúan az erkélyen. Ezt az egeret is ő rajzolta a türingiai utunkon. 

2011. augusztus 21., vasárnap

A legizgalmasabb játszóterezés és első-utolsó tavazás

A hétvégét Micivel és családjával töltöttük. Szombaton elbúcsúztattuk őket, ami minden idők legizgalmasabb játszóterezése lett, ugyanis Veronika elveszett. Fél óráig kerestük, barátaink még egy arra cirkáló rendőrautót is bevontak a feladatba. Végül kiderült, hogy Veró a téren levő két játszótér közül átsétált az egyikről a másikra, és elbújt a csúszda alatt. Mikor megtaláltuk, épp vidáman játszott, nem látszott rajta megrázkódtatás. Ellentétben velem, én a nap hátralevő részében poszttraumatikus stresszreakciókat mutattam. Remélem, a gyámügy nem tudja meg, különben végünk.


Az elveszés előtt, Micivel (Anna-Réka képe)
Másnap Miciékkel az Orankesee-re mentünk. Berlin tele van kellemes kis tavakkal, amelyekben nyáron remekül lehetne fürdeni. Az idei nyáron kb. három erre alkalmas nap volt, azokat elpasszoltuk, így ez lett az első és utolsó fürdőzésünk. Ez szuperül sikerült, Veronika végig a húsz fokos vízben pancsolt és a parton homokozott Micivel (azért szemmel tartottuk, hátha úszva próbál meg emigrálni). Mikor aztán elfelhősödött az égbolt, hazatekertünk. 

Power swimming


Rántott sajtot eszik dobozból, jó magyar módra

2011. augusztus 16., kedd

Utunk filmes vonatkozásai

Türingiai utunk előtt felkészülésnek megnéztük a Luther c. filmet. Ez jól is jött, mert aztán számos Luther-kegyhelyet érintettünk, és így tudtuk becsülni a jelentőségüket. Ezzel együtt a filmet csak a reformáció iránt különösen érdeklődőknek ajánlom, a sztárok dacára korrekt, de nem lázba hozó történelmi tabló marad.


Moritzburg kastélya miatt néztük meg utólag a Három mogyoró Hamupipőkének című mesét. A Hamupipőke 1973-as cseh-ndk átdolgozásában több jelenet a kastély előtt játszódik, például itt veszíti el a hősnő azt a bizonyos cipellőt. Idén télen a kastélyban lesz is egy kiállítás a filmről. Az augusztusi zimankóban jólesett nézni ezt a kedves, havas, zenés, állatos mesét, karácsonyra minden gyerekes családnak ajánljuk. Már Veró is majdnem az egészet kibírta. (Német szöveggel fenn van a neten.)


2011. augusztus 12., péntek

50 éve épült a Fal: egy magyar szemtanú visszaemlékezése


Holnap, augusztus 13-án lesz ötven éve, hogy megépült a Nyugat-Berlint 28 évig körülvevő fal. Ez alkalomból városszerte programok és megemlékezések zajlanak. Én egy magyar szemtanú, Csíkos Nagyi visszaemlékezését közlöm, aki közvetlenül a fal felhúzása előtt, 1961 júliusában tizenkilenc évesen járt Kelet-Berlinben.


1961 nyarán apám nagy nehezen elintézte, hogy a nyári szünet egy részét az NDK-ban élő rokonoknál tölthessem. Ez óriási dolog volt. Én azt megelőzően nem láttam olyan embert, aki külföldön járt volna, békés céllal, saját jószántából.
1961 júliusában Berlin egy város volt. Mi Ancsi nénivel többször átmentünk Nyugat-Berlinbe az S-Bahn-nal, de nem lehetett észrevenni, hol, mikor. Amennyire emlékszem, a Kurfürstendamm-on sétáltunk és kirakatot néztünk. Nekem Pest után már Kelet-Berlin is sok volt, túl pompás. De Nyugat-Berlin felfoghatatlan volt. Rossz szó, hogy kirakatot néztünk, mert az egész járdát elfoglalták az áruházak előretolt pultjai. Soha nem látott színek és áruk, nem tudtam velük mit kezdeni. Volt egy türkizkék, törökmintás nagy kendő, ami szoknya is, nem egy, de ezer árnyalat. Annyira távoli volt, hogy még csak vágyakozni sem tudtam utánuk.
Amit a politikai és gazdasági helyzetről tudtam, azt Karcsi bácsitól, ha néha megjött az edzőtáborból. Akkor volt a híres Hruscsov-beszéd . Ők féltek, hogy akár háború is lehet. Aztán hallottam, hogy a nyugat-berliniek átjönnek keletre élelmiszerért, sörért, használati cikkért. Kelet-Berlinben ez nagyon olcsó volt, nyilván az alacsony keleti fizetésekhez mérték és támogatták az árakat. Szintén hallottam, hogy ez az NDK-nak naponta milliárdos veszteség.
Én nem értettem, hogy lehet egy város egy másik ország közepén. Mintha mondjuk Buda Ausztriához tartozna. De 19 évesen nem sokat foglalkoztam az üggyel. Az akkori NDK-ban is sokkal jobban éltek, mint az én családom Pesten. Nálunk a romos házakat valahogy lakhatóvá tették, de még a komfortos lakásokban sem volt meleg víz. Csak a konyhát fűtöttük. Berlinben a város közepe romos volt, de kifelé nagyon szép új házak, jó lakások épültek, jó fűtéssel, szép fürdőszobával, belső kerttel.
Aztán augusztusban Budapesten tudtam meg, hogy felépült a fal. 19 évesen nem nagyon érdekelt. 
Egy év múlva egy utazási irodánál kezdtem dolgozni. Ahogy addig nem tudtam, hogy van olyan, hogy külföldi utazás, 62-ben nem tudtam, hogy van utazási iroda. Hát odakerültem és hamarosan ki is küldtek Berlinbe.
1963 szeptemberében Kelet-Berlinbe mentem, az állami utazási irodák konferenciájára. Városnézést is kaptunk és benne volt a Brandenburgi Kapu. Mint fontos idegenforgalmárokat, felvittek minket a kapura is, vagy a ráépített emelvényre és onnan néztünk át nyugatra.
A kapu másik oldalán szintén volt emelvény, ahol a nyugati turisták néztek át keletre. Pontosabban, néztük egymást. Komoly idegenforgalmi látványosság volt. A kaput szinte mindig láttam, ha NDK-Berlinben voltam: a Staatsopertől sincs messze, vagy a magyar követségtől, a külkereskedelmi minisztériumtól.
Aztán lebontották a falat.

1963-ban a kelet-európai idegenforgalmárok a Brandenburgi Kapun
Hogy mit gondoltunk a falról? Nyugat-Berlin egy másik ország volt. Akkor az teljesen normális volt, hogy határnak is lennie kell. Ahogy volt osztrák-magyar határ, azon sem lehetett csak úgy átmenni. Az akkori eszünkkel természetes volt. Ezt a falat nem lehet kiragadni, csak úgy reális, ha valaki az egész akkori életet, körülményeket érti. A szocialista országokban alacsony fizetések voltak és alacsony árak, állami támogatások. Sem a forint, sem a keletnémet márka nem volt konvertibilis. A határok nem voltak átjárhatók a keleti és a nyugati országok között. Ha ezt valaki érti, akkor az egész fal nem furcsa. 


Köszönöm a beszámolót Csíkos Nagyinak. A legfelső kép a Bundesregierungtól származik, az alsó kettő a családi archívumból. Mindkét képnek a balszélén látható az ifjú Csíkos Nagyi. 

2011. augusztus 11., csütörtök

Berlini séták gyerekkel: Alexanderplatz

Veró ismét buborékban!



 Még egy délután a játszótéren, és harakirit követek el a homokozólapáttal. Így ma az Alexra ruccantunk ki. Véletlenül épp vurstliutcaszínházi találkozó volt: bohócok, artisták, szobornak öltözött mutatványosok szórakoztatták a népet, mellé az elmaradhatatlan lepénykenyerek, koktélok és bahia-cuccok, kuriózumként magyar lángost és albán különlegességeket mértek. Megnéztünk néhány mutatványt, majd Veró felfigyelt a vízen gömbben játszó (nála persze jóval idősebb) gyerekekre, és azonnal ő is akart. Sírás csak kétszer volt a délután folyamán: egyszer, mikor ezt abbahagytuk, egyszer, mikor nem engedtem az óriás gumiasztalon bungeejumpingolni. Háttérben az Alex, a szocialista monstrumok (szökőkút, tévétorony, világóra) és a kapitalista áruházóriások.



2011. augusztus 9., kedd

Nyaralás 2: Szászország, az aranyhordó és Veró


Második szállásunk Meissenben volt, ezt semmi nem indokolta különösebben, viszont egy ritka hangulatos panziót fogtunk ki. Itt nem a tulaj úszóoklevelével és ócska cuccaival kellett egy szobában aludnunk. A netes foglalási rendszer hibája miatt eleve egy nagy apartmant kaptunk a kicsi áráért, így három szobában kereshettük egymást. A házat pedig rengeteg szeretetteli ötlettel tették otthonossá. Sorolom: egy párnatékából lehetett a legkényelmesebb párnát kiválasztani; dvd-lejátszó a szobában és dvd-gyűjtemény; a fürdőszobában szennyestartó és fali gyógyszeres szekrényke; a konyhában bárpult; szabadon kölcsönözhető esernyők (ez bizony jól jött); az udvaron fűszerkert és felcímkézett gyümölcsfák. Az étterem a regionális vonalat vitte, helyi termelőktől származó, sokszor bio hússal, sajttal, környékbeli borokkal és a ház maga is készített lekvárokat meg hasonlókat. A pár apró hiba ellenére (az étteremben döbbenetesen lassú volt a kiszolgálás) mindenkinek ajánljuk a Goldenes Fass-t Meissenben.
Egyébként feltűnt, hogy Meissent főleg középkorú biciklisták látogatják nagy számban, a hely ezzel reklámozza magát, meg a borpincékkel, ugyanis ez Németország legészakibb bortermelő régiója is.

Miket láttunk:

Meissen city, az elmaradhatatlan piactérrel, a reneszánsz és barokk házakkal, a gótikus templommal. 

Meissen piactere, 16. századi patikával


Nagy hiba: az éhes gyerekkel beülni étterembe, ahol negyven perc alatt rántják össze azt a kis levest

Felmásztunk a várba. A gótikus Albrechtsburgot a 19. században egy tűzvész után szépen felújították, és ellátták romantikus falfestményekkel. Gyönyörű, de az eredetisége megkérdőjelezhető. Itt óriási kiállítás honol a porcelán európai feltalálásáról, ami Meissenben történt a 18. század elején. Az alkimista Böttgert Erős Ágost fejedelem fogadta be/börtönözte be, aki itt aztán arany helyett porcelánt csinált. (Ez a tájék arról nevezetes, mennyi üldözött reformernek, különcnek és vallásalapítónak nyújtottak menedéket, a Wartburgban Luthernek, Gothában a fő-fő illuminátusnak.) A háromszintes, hatalmas palotában még egy monstre középkor-kiállítás is található. Veronika az Albrechtsburgot elbliccelte.

A vár

A meisseni Dómban
 Porcelánmanufaktúra Meissenben, látványműhelyekkel, szép kiállítással, húzós árú bolttal. Ti adnátok 300 eurót egy kézzel festett hamutálért? A múzeumban szerencsére Verót beimádkoztuk a babakocsiba, különben a következmények felbecsülhetetlenek lettek volna.

Látványporcelánolás a manufaktúrában


Ezalatt Veró...

Zwickau. A Wartburg után a Trabantot is megnéztük! Zwickauban a 20. század eleje óta működött autógyár, a Horch, később Audi, az NDK-ban itt készült a Trabant. Szép killítás rengeteg veterán autóval, műszaki részletek és Trabik minden mennyiségben.

A Karl May-múzeum Radebeulban. Egyik része egy indián néprajzi kollekció, ahol autentikus tárgyak és giccses diorámák váltakoznak. Az író lakóháza viszont izgalmas. Tudtátok, hogy May csak élete végén jutott el Amerikába és Ázsiába? Némileg sokkolta is, hogy kalandregényeinek nem sok köze van a valósághoz. De járt-e Shakespeare Itáliában, kérdem én.

May indiánjelmezben. "Old Shutterhand én vagyok" - vallotta a mester.

Moritzburgi kastély. Szép barokk vadászlak, rengeteg trófeával, vadászjelenettel, bőrtapétás szobákkal. A kuriózum egy tollszoba: egzotikus madarak tollaiból font kárpitokkal. Körülötte tó, park, kacsák.

Moritzburgi kastély a tavon

Egy korabeli vadászeb, aki nagyon hasonlít az egyik családtagra

Gyorsvizit Drezdában. Esett, nyűgösek voltunk, nem találtunk parkolóhelyet, a fáradt Verót vonszoltuk magunk után, így csak kívülről néztük meg egy röpke séta során a Zwingert, a Semperopert, a Fraeunkirchét.

A riesai tésztagyár. Szép példája az élménymarketingnek. A szebb időket látott, ma erősen másodvonalbeli üzem köré fantasztikus kombinátot építettek ki: tésztamúzeum, üvegfalú látványgyár (ez vasárnap nem működött épp), főzőstudió, tésztabolt és tésztaétterem. Így végül mi fizettünk két eurót, hogy meghallgassuk a marketingjüket. Ezért kaptunk ajándékba néhány csomag farfallét, utána beültünk a kellemes, kultúrált tésztaétterembe, Veronika nagy örömére, aki már a prezentáción meg akarta enni a nyers tésztát.

Kétszer strandoltunk! Most először vittük Verót rekreációs céllal uszodába, nagyon tetszett neki. Én kifejlesztettem egy új úszásfajtát, a power swimminget: úgy kell úszni, hogy a gyerek közben a hátamon lóg. Egész sok energiát igényel a hagyományos úszáshoz képest. A sómedencében eltanulta a gyakorlatozó fiúktól a fejenállást, azóta ő is próbálkozik vele.


Hogy bírta Veró az utat? Már egy-két nappal az indulás előtt magyaráztuk neki, mi fog történni. Türelmetlenül várta, hogy a beígért autóval utazzunk. Az indulás reggelén ezt a kis monológot hallottam tőle: „Bici(kli)  nem, nem. Autó – ja.” Az autóban büszkén feszített, a megfelelő időkben aludt is. Az volt az érzésünk, őrült sokat fejlődött az együtt töltött kilenc nap alatt, mozgásban is, beszédben is. A programokat mindig megbeszéltük vele, a neki tetszőket (pl. sütizés cukrászdában, úszás) alig bírta kivárni. Vicces, hogy most kezdi kinőni a baba-infrastruktúrát, de még ragaszkodik hozzá. Az első helyen kiságyban aludt, de egyedül ki-be mászott belőle. Ha lát egy etetőszéket, követeli, holott már rendes széken is teljesen jól tud enni. A magyar szókincse nekilódult, utazás témájú szavak: „Gotha, Meissen, folyó, híd”. Hat dalt tud elénekelni, jó dallammal, a szöveget imitálva, közülük egy német gyerekdal, ezt a tudományát autózás közben gyakorolta. 
A déli alvás nekünk kettévágta a napot, ezért is választottuk a kicsi, viszonylag könnyen megtekinthető nevezetességeket. Mint látjuk, ez egy kultúrnyaralás volt, nem különösebben a gyerekre szabott programmal, de mondjatok gyerekprogramot zuhogó esőben! Ő jól bírta, mi meg feltöltődtünk. Ez a régió nem a világ number one turisztikai célpontja, de az egy négyzetkilométerre eső gótikus katedrálisok, reneszánsz városházák, barokk belvárosok és remek állapotú kastélyok száma messze veri a magyar átlagot. 

Meissenben

2011. augusztus 8., hétfő

Nyaralás 1: Türingia


A tanulságok:
  1. Kisgyerekkel érdemes kisvárosban, a központhoz közel megszállni.
  2. Nyugi, mindenhol van annyi látnivaló, ami elég a napi 2x2 óra városnézésre.
  3. Ér a szülőknek külön-külön elmenni múzeumba, amíg a gyerek alszik.
  4. Türingia igen dinamikusan fejlődik, az útépítések, útlezárások és elterelések számából ítélve. (Ezt Szászországra is jegyezzétek meg.)
  5. Ami az útvonaltervező szerint három órás út, az nekünk többnyire öt.
Odafelé hét lett belőle: elcsíptünk két nagy elterelést még Berlinben, meg egy zuhét, így szinte egész napig tartott az út. És a kilenc napból egy volt, amikor nem esett az eső.
Első bázisunk Gotha volt, ez egy szép régi, ám nem túl jelentékeny kisváros Erfurt közelében. Ágit és Józsit látogattuk meg, akik egy három hónapos ösztöndíj kedvéért autóba ültették másfél éves ikerlányaikat, és Szegedről elgurultak Gothába. Van még mit tanulnunk!

Miket végeztünk Türingiában?

Gothai városháza
Gotha belvárosának megtekintése, több részletben. Kisváros, nagyon szép régi házakkal, egy reneszánsz városházával, ami már a 17. században is városházaként szolgált. Láttuk a templomot, ahol maga Luther prédikált vala. Van egy klassz barokk kastély, aminek az eredeti belső terei megtekinthetők, emellett egy szép középkori gyűjtemény, Cranachokkal, valamint a kastély kincseivel. Nekem legjobban a 17. században népszerű, arannyal „megpatkolt”, felékített Nautilus-csigák tetszettek. A kastélyban máig működik egy korabeli színház, barokk színpadtechnikával, e műfajban a legrégebbi a világon. Még egy elefánt-témájú időszakos kiállítást is rendeztek, ami a 19. században a környéken dúló elefánt-őrületnek állít emléket. A kastély körül szép park, Orangerie, és egy illuminátus tanösvény található. A kastély belsejét a 3. pont jegyében Veronika elbliccelte.

Merkúr-szentély az illuminátus ösvényen

És egy kis panel, de az is csinosan
A három gyerekkel körbesétáltuk Erfurt kellemes belvárosát, felmentünk a gótikus dómba. A három lány folyamatosan váltogatta, ki melyik babakocsiban/ melyik felnőtt nyakában/ kezét fogva akar jönni.

Erfurt a magasból

Ilus, Veró, Dalmi. Itt épp egy utazási irodát rohamoztak meg.
Az egyik variáció

Erfurt mellett meglátogattuk az egaparkot, ez egy hatalmas kertészeti park, szerintem NDK-s feelinggel, mindenféle virággal, tanméhészettel, gyerekgazdasággal, pálmaházzal, hatalmas játszótérrel, és egy szoborparkkal, ahol virágokkal körülvéve eredeti szocreál szobrokat állítottak ki. Az NDK-ban nemesített rózsafajtákat is bemutatnak. Verónak legjobban az állatok tetszettek: teknősök és lepkék a pálmaházban, bárányok és lovak a gyerekfarmon.


Egapark
Olvasó nő

Állatok a növényparkban


Felmentünk a Wartburgba! Középkori vár a hegytetőn, Luther itt fordította le az Újszövetséget, de megfordult itt Liszt Ferenc és Árpádházi Szent Erzsébet is. Sajnos a 19. században totál felújították, és nehéz kibogarászni az autentikus részeket. Van benne egy szuper gyűjtemény, Cranach-képek, kincsek, eredeti lakószobák. Veronika maga mászott fel a 112 lépcsőn, ami a parkolóból a várba vezet.

Wartburg, a déli toronyból

Emellett grilleztünk Józsiéknál, a három gyerek jól eljátszott együtt. Verót egyszer megpróbáltuk a lányokkal egy szobában lefektetni, de azért a gyerekek rugalmasságának is vannak határai. Ezután maradtunk a panzióbeli szobánál. A szállás az a típus volt, ahol előző este nyilatkozni kell, teát VAGY kávét kérünk-e a reggelihez, és az apartmanunk szekrényében a házibácsi úszóverseny-okleveleit őrizték. Szerencsére földszinten volt a szoba, így amíg Veró a nappaliban aludt, mi a fürdőszoba ablakán keresztül közlekedtünk.


 És ez még csak az első négy nap! Szászországi kalandjaink hamarosan.