2011. március 30., szerda

Veronika 23 hónapos

A szókincse tovább bővült: kuka, séta, haj, bú (tehén), (bárány), sonka. Míg beteg voltam, több napig Dani foglalkozott vele, azóta a gyerek immár nem mamának, hanem Papunak hívja őt. Nevet nyert Pöttyös Nagyi is: Veró „kati” kiáltásokkal köröz a laptop körül, ahonnan skypeolni szoktunk vele. Megvolt az első mondat, nem meglepő módon a „Mama hinta”, amikor elhangzott, én is épp hintában ültem mellette. Azért nagy áttörésről nem beszélhetünk. Veró, mint kétnyelvű közegben cseperedő gyerek, továbbra sem bízik a nyelvben, a fontos közlendőit mutogatással, nyökögéssel jelzi. Én meg égek a játszótéren, hogy ez a háromévesnek kinéző gyerek miért csak olyanokat mond, hogy hamm meg vau, azt is magyarul. Néha mi sem értjük, amit mond, mostanában gyakran emlegeti, hogy gijjagó, nem tudtuk megfejteni. Mióta beszél, sok minden egyszerűbb vele, másrészt így is próbálkozik, hogy az ujja köré csavarjon minket. Néhány reggelen át a joghurtja fölött azt mondogatta, hogy „torta”, és bólogatással jelezte, mennyire egyetért az ötlettel.
Viszont szavak nélkül is parancsolgat. Mutogatja, hogy Papu meg Mama mit egyen, a játszótéren, hogy a másik kisgyerek is másszon föl a forgókorongra. Timmel tegnap először nem egymás mellett, hanem egymással játszottak: ölelgették egymást, ami birkózásba torkollott, és folyton a földön kötöttek ki, de nem hagyták abba. Más gyerekeket nagyon figyel, utánoz, sokat várok az ovitól, szerintem jó hatással lesz Veronikára.

Timmel birkóznak, háttérben Claudia

Elbúcsúztunk a tápszertől, már csak tejet és rizstejet kap, a drogériák bébiétel-pultjánál nincs több dolgunk. Sajnos a pelenkarészlegen még igen. Sokszor ráül a bilire, de még semmit nem produkált bele. Pedig képes a tudatos kontrollra: fürdés és zuhanyzás előtt mindig kivárja, amíg a kádba kerül, és ott pisil. Folyamatosan bújnak ki újabb fogai, 16-nál tartunk.
Félénkebb lett. Már nem rohan a kutyák közé, hanem pantomimmal engem utasít, menjek oda a kutyushoz és simogassam meg. Ismeretlen gyerekeknél is olykor engem kér meg, kérjem el a homokozólapátot. Próbál egyedül kabátba, kardigánba bújni, a hazatérő családtagnak leveszi a polcról a neki való papucsot, séta előtt hozza a cipőmet. 

2011. március 27., vasárnap

Berlin legkisebb hotdog-büféje

Pont ekkora, mint a képen
Tegnap annyira jól voltunk, hogy szombat délelőtt kinéztünk a Boxhagener Platz piacára. Veronika a játszótéren mulatott, én pedig megvettem a minden háztartásban nélkülözhetetlen élelmiszereket, mint medvehagymás pesto, bio gyömbérszörp és appenzeller sajt. Utána a sarkon beültünk egy teljesen üres, pinduri büfébe, ami vega, vegán és húsos hotdogot és leveseket mért. Amint beléptünk, megjelent még két család, szumma öt gyerekkel, majd az utcán egy húszfős csoport állt meg a bolt előtt, lelkesen magyarázó idegenvezetővel. Ők be is tódultak a cseppnyi helyiségbe. Kiderült, egy kulináris városnézésekre szakosodott cég túráján vettek részt, amely során hét helyen ingyenes kóstolót is kapnak, és épp ez a híres büfé volt az egyik állomásuk. Jó bevezetés azon óvatos duhajoknak, akiket érdekel a friedrichshaini gasztronómia, de egyedül nem mernek ilyen alvilági helyekre beülni.

2011. március 25., péntek

Óvoda: jóléti állam és hiány

Nagy döntés született: Veronikát óvodába adjuk. Ha sikerül, a második születésnapjától, ha nem, akkor később, mondjuk ősztől.Ez alkalmat ad, hogy megismerkedjünk a német óvodai rendszerrel. Készen álltok? (Itt nincs éles átmenet az ovi és bölcsi között, a legtöbb intézménybe 0-6 évesek járnak.)

A gyerek óvodai elhelyezése két szálon fut. Egyrészt Gutscheint kell igényelni a megfelelő hivatalban, ez az „ovijegy”, amin keresztül fizeti az ellátást a szülő. A hivatal rengeteg szempont alapján dönti el, jogosult-e a gyermek ovira, ha igen, mennyi időt tölthet ott és mennyit kell ezért fizetnie a szülőnek. Esetünkben például, mivel én nem dolgozom, csak 3 éves kortól mehetne fél napot a gyerek, de mert otthon nem németül beszélünk, hogy mielőbb integrálódjon, már két éves korától ott tölthet napi 5-7 órát. Dolgozik-e a szülő, vagy tanul, vagy munkakeresési programban vesz részt, mennyi időt tölt utazással, van-e bármilyen fejlődési vagy szociális probléma a gyerekkel, ezt mind mérlegelik. A hivatal a végén megmondja, 4, 5, 7, 9 vagy annál is több órát tölthet az oviban a gyerek. A fizetendő összeg kalkulálása még cifrább, 8x40x7-es mátrix rendelkezik róla, ismét csak a gyerek kora, a szülők jövedelme, a testvérek száma (többgyerekesek kevesebbet fizetnek) és az oviban töltött idő szerint, a végeredményben nullától havi 500 euróig terjed. Hamarosan 3 éves kortól ingyenes lesz. Minden gyerekért kb. 500 eurót kap az ovi, a szülő által fizetett összeget kiegészíti a hivatal.
Ezek után én is rémeket láttam, hogy fogjuk ezt a sok papírt beszerezni, például hitelesített fordítást a tavalyi magyarországi, urambocsá izraeli jövedelmünkről, de a gyakorlatban roppant simán ment az ügyintézés, az igénylés után 3 munkanappal már a postaládánkban virult a Gutschein. Szép példája az abszolút igazságosságot szem előtt tartó jóléti államnak.

Jelmezpróba

Ezzel nincs azonban vége, mert most jön a neheze: helyet keríteni egy óvodában a gyereknek.
A berlini ovihelyzet katasztrofális, egy újságcikk szerint 15 ezer hely hiányzik. Most, márciusban az őszi 
kezdésre már sehol nincs hely, de a legtöbb oviban 2012-re vagy 2013-ra is már csak a várólistára vesznek fel. Mindenki szerint késve kezdtük el a keresést, a gyerek születésekor kellett volna feliratkozni. De azért ennyire könnyen nem adom fel!
A totális hiányhelyzet szüleménye a Kinderladen, a klasszikus nagy ovik mellett rengeteg ilyen is működik. Ezek pici ovik, amit néhány kétségbeesett szülő alapított, az állam ezt is támogatja. Ez nem egy óvodacélokra emelt épületben, hanem a szülők által bérelt helységben működik, kevés gyerekkel, a szülők vesznek fel gondozónőt, emellett a szülőknek is sokat kell dolgozniuk, ők takarítanak, adminisztrálnak, jógát meg szolfézst tartanak a gyerekeknek. Ehhez a gondolathoz még edződnöm kell, hogy nem elég a gyerek napi odafuvarozása az oviba és vissza, reggeli, tízórai és uzsonna csomagolása (sok helyen ezt a szülőnek kell küldeni, csak ebédet adnak), jelmezvarrás a farsangra, de még a klotyót is én sikáljam az oviban… Másfelől a szülői munkaközösség dönt az ovi ügyeiről, nagyobb beleszólása van az embernek. 
A várólistákról mindenfélét hallani a kétségbeesett szülőktől. Nem feltétlenül úgy működik, hogy a lista elején álló gyereket veszik fel legközelebb – sokan javasolták, ha fontos a hely, telefonáljak be minden hónapban az oviba, hogy mi tényleg akarjuk. Hogy bebiztosítsa magát, mindenki száz várólistára feliratkozik, mi is. Ha hirtelen ürül meg egy hely, akkor a jelentkezők közül választanak egyet, gondolom, szimpátia alapján. Ellenszenves szülők gyerekének sose lesz ovija… Hallottam olyat is, hogy a várólistáról kisorsolták a helyeket. Akad még direktebb megközelítés: több jelentkezési lapon rákérdeztek, én mivel tudok hozzájárulni az ovi hétköznapjaihoz? Nagy naivan beírtam, hogy sütök tortát a bulikra. Pedig szinte minden ovinak van alapítványa, ahol nagyobb adományokat is szívesen fogadnak…
A gyakorlat: egy hiánygazdaság, annak minden szimptómájával (maszekok, kenőpénz, protekció stb.). 

2011. március 21., hétfő

Betegségeink

Először Veronika lett beteg, épp Pöttyös Nagyiék érkezésekor. Mire meggyógyult, én kaptam egy nem túl vészes náthát. Pénteken Danin futott végig egy egynapos vírus, másnapra az én náthám igazi vészes ronda torokgyulladássá változott. Most itt tartunk, túlvagyok a kétórás várakozáson az orvosnál, kezemben az antibiotikum. Pedig mindenféle izgalmas program volt kilátásban: magyar táncház, vonóshármas a Pompéry-kastélyban, berlini óvodák meglátogatása. Ehelyett itthon agonizálok. Veró jól van. 



Ha magamhoz tértem, betekintést engedek a világ egyik legigazságosabb óvodai rendszerébe.

2011. március 16., szerda

Pöttyös Nagyiék után

Veró jobban van! A teljesen haszontalan ügyeleti látogatás után pár nappal elmentünk a „rendes” gyerekorvosához is. Itt embertelen sokat kellett várni, de aztán a doktornő mintát vett a gyerek torkából, vért az ujjából, és mindkét leletet helyben, egy minilaborban kielemezte. Ebből kiderült, hogy mandulagyulladása van, és baktérium okozza, a doktornő azt is látta, pontosan hány baci nyüzsög arra. Kaptunk antibiotikumot, és Veronika azonnal jobban lett.
Mindezt érdemes összevetni a Kismama magazin 3 éves cikkével, miszerint: Magyarországon 40-50 orvosi rendelőben található ilyen minilabor, ami segít eldönteni, baktérium vagy vírus okozza-e a gyerek lázát. Magyarországon a lázas gyerekek 60 százaléka kap antibiotikumot, noha a fertőzéseknek csak tizedét okozza baktérium, a többit vírus, amire az antibiotikum nem hat.
Mire Veró meggyógyult, én dőltem ki, sima náthával. A kettő között azért kimozdultunk, de az se volt frenetikus, részben nyelvi okokból.

Gyógyulóban

A szomszéd moziban megnéztük Tom Tykwer új filmjét, a Drei-t (Három). Ezt Magyarországon is játsszák már, ő rendezte A lé meg a Lolá-t. Míg az elég letisztult mű volt, a Drei tobzódik az elsőfilmesekre jellemző „mindentakarok” ötletektől. A filmben szerepel szimbolikus táncbetét, színházi előadás, filmrészlet, némafilm-stílusú álom, felvétel a mesterséges megtermékenyítésről és az anyaméh belsejéből, a főhős elhunyt mamáját látjuk szárnyakkal, angyalként, majd „Bodies” preparátumként, időnkét több cselekmény fut az osztott filmvásznon egyszerre…
Kicsit olyan ez a film, mint Adam, a kísértő figurája benne, aki focizik, úszik, vitorlázik, judózik, kórusban énekel, konferencián ad elő és lelkesen bújik ágyba mindkét nem tagjaival. Ja, a hősök a rég vágyott mértani alakzat, az egyenlő oldalú szerelmi háromszög megrajzolásán munkálkodnak. Talán majd újra megnézem, mert valamit nagyon akarhatott ezzel a sok eszközzel mondany Tykwer. De mit… ?
A Dreit is elég rosszul értettük, de a Distel kabaréban letettük a fegyvert. Pedig az alapötlet – az NSZK-t időközben magába olvasztó NDK 60 éves ünneplése – jó volt. (Tudtok ilyet otthon?) Én 30 százalékot értettem a gyorsan pergő jelenetekből, és azt sem találtam viccesnek. Daniról ne beszéljünk. 

2011. március 8., kedd

Veró 40 + Stand-up comedy

Sajnos ez fokban értendő… Veró Pöttyös Nagyiék érkezésével egyszerre lebetegedett, és azóta 40 fok körüli lázat produkál. A lázcsillapító leviszi, de aztán megint. Más tünet egyelőre nincs. Félelmetesek a gyerekek: én 38 foknál már csak nyögnék az ágyban, ő talpon van, játszik. Mindenesetre a vasárnapi közös kimenő helyett a többieket elzavartam múzeumba, és bűntudatosan otthon maradtam vele. Dani a szüleivel megnézte a Mapplethorpe-kiállítást az egykori postaépületben, meg a Caravaggiot a Gemäldegalerieben. Este pedig elugrottunk az ügyeletre. Első eset! Itt Németországban a házhoz kijövő gyerekorvos ismeretlen fogalom. (A hálapénz is, de erről még írok.) Az ügyeleten Veró lelkesen gagyogva közeledett a többi gyerekhez, az Európai Egészségbiztosítási Kártyánkat pedig bő egy órán át adminisztrálták, formanyomtatványa, sajtfecnire, komputerbe. A végén bejutottunk egy kiégett doktor bácsihoz, aki annyit mondott, hogy influenza, semmi gond. Még receptet sem írt. Eléggé kiakadtunk. Még megemlíteném, hogy a várószoba ajtaján a „Wartezimmer, 19,38 négyzetméter” felirat szerepelt. Kéttizedes pontossággal.
Bevallom, én általában higgadt lazaanyu vagyok, de most ez a betegség idegesít, feszült vagyok, egy rossz szóra megharapom Pöttyös Nagyiékat. Nem sokat volt eddig beteg Veró, és ennyire még sosem.


Mindazonáltal a nagy anyai aggodalom nem akadályozott meg benne, hogy kabaréba menjek. Nyertem két ingyenjegyet egy stand-up comedy előadásra, amit Matthias Matschke általam nem ismert német színész adott elő. Méghozzá a premierre! Dani megijedt, hogy nem fog semmit érteni, így Pompéry Juditot vittem el, hogy majd ő magyarázza el nekem a bonyolult utalásokat. Attól féltem, hogy a műsorban általam nem ismert közéleti, politikai eseményekre fognak utalni, ófelnémet dialektusban, helyi közszereplők kiszólásait parodizálva. Szerencsére meglepően jól értettem. Matschke megmaradt a hétköznapi élet témáinál: fasisztoid szülői értekezlet az oviban, testépítők, Prenzlauer Bergi lakosok és sznob kutyatartók kigúnyolása. Szóval földközeli témák, nekem közepesen tetszett, Juditnak egyáltalán nem. De egy ember beszélt közel két órán át, azért ez teljesítmény. Sajnos néha énekelt is. A Bar jeder Vernunftban volt a műsor, ez egy sátorból felhúzott, ideiglenesnek ható mulató, ami azonban közel húszéves. A publikum asztaloknál ült, mint a klasszikus kabaréban, a szünetben felszolgáltak ételt-italt.  Ja, és a premier miatt csattogtak a kamerák, több celeb is megtisztelte az előadást. Egyet még én is felismertem: a meglehetősen viharvert külsejű Otto Sandert, aki a másik angyalt játszotta a Berlin felett az égben.

Utána Judit még meghívott egy jó kis olasz étterembe, éjfél után kúsztam haza. Kár volt sietni: Danival váltva 3-ig nyugtatgattuk a síró, lázas gyereket. 

2011. március 6., vasárnap

Gorbacsov 80 + tájképek


Dani megérkezett, tegnap rögtön belehúztunk és elsuhantunk a The Kennedys múzeumba, ahol Gorbacsov 80. születésnapja tiszteletére rendeztek fotókiállítást (szerdán volt). A megnyitón az ünnepelt is itt járt. A németek nagyon hálásak neki, hogy lehetővé tette az újraegyesítést. Én is hálás vagyok neki, kevés történelmi személynél érzem ennyire kézzelfoghatóan, hogy döntésük az én életem folyását meghatározta. A kiállítás főleg protokolláris fotókból állt: Gorbacsov korábbi és mai keleti és nyugati államfőkkel, az embert nem hozta közel hozzánk. A Louis Vuitton táska pedig már az állandó Kennedy-tárlathoz tartozott J Na, ők bezzeg tudatosan használták a családot, a politikus „ő is ember” oldalát közel hozó meghitt képeket, alig van fotó Jackie és a gyerekek nélkül. JFK emlékezetes schönebergi „Ich bin ein Berliner” beszédéről is őriztek képeket. A Brandenburgi kapunál levő Kennedys egyébként magánmúzeum, egy fotóügynökség tulajdonában. Veróval felváltva foglalkoztunk, illetve átvittük a szomszédos Starbucksba tízóraizni, így mindketten meg tudtuk nézni a nem túl nagy gyűjteményt.

Először azt hittem, Izland

Ezen felbuzdulva délután egy újabb kiállítást vettünk célba, immár szűkebb pátriánkban, a Karl-Marx-Alleen. Itt egy galéria Thomas Wrede tájfotóit mutatta be. Gigantikus, gyönyörűen sivár tájak, vad fényjátékok között, a semmiben gubbasztó kis emberi települések képei. Jobban szemügyre véve a házak gyufásdoboznyi miniatűrök, amit egy tócsa-óceán mellett, homokozónyi sivatagban, hatalmas mélységélességgel fényképezett Wrede. A galériásnő még kedvesen el is magyarázta, hogy a roppant változatosnak tetsző tájakat összesen két németországi helyszínen fotózta a művész. Nagyon tetszett, megjegyezzük a nevét. Valahogy így gondolkodik magáról az emberi civilizáció is. Eleinte úgy éreztük, a végtelen ősvadon közepén felhúzunk pár házat, utat, benzinkutat, hát számít az? Aztán hirtelen mindent városok borítanak, a természet immár csak zsebkendőnyi konyhakert. 
Még egy süteményre is jutott időnk a Karl-Marx-Allee egyik finoman retrós kávézójában. Veró szépen villázta a vörösáfonya-tortát, utána szalvétával megtörölte a száját.

Este pedig megérkeztek Pöttyös Nagyiék, helycserés támadással. Ugyanis Csíkos Nagyiék síelni mennek (Budapestről), Vera néniék ezért az ő lakásukba költöznek, hogy az állatseregletet gondozzák addig, az ő üres berlini lakásukat pedig kölcsönadták Pöttyös Nagyiéknak. Hegyen-völgyön vigalom! 

2011. március 4., péntek

Zsu 36 + Bébi-nyelvtan

Nagyon köszönöm mindenkinek a születésnapi köszöntéseket. Végül szerintem a maximumot kihoztam a napból, amit egyedülálló emigráns anyaként lehet. Reggel még az ágyban elolvastam Ulickaja Gulja című novelláját, ami példát mutatott, hogyan kell igazán belevalóan megülni az ünnepet. Délelőtt meglátogatott egy ismerős anyuka a kétéves Danival. Veró nagyon örült, hogy végre egy hasonló korú gyerekkel játszhat, Dani viszont félénkebb típus, és többször elsírta magát. Pedig nem bántotta Veró, csak például kézen fogva ki akarta húzni a konyhába, mikor megéhezett. Veró alvásidejében Orhan Pamuk Isztambul-kötetét olvasgattam. Kincs a magamfajta rossz alvónak az a könyv: egy fejezetet bírok egyben, aztán mély, üde álomba merülök. Vacsorára Vera néniékkel elmentünk ünnepelni a közeli pizzeriába, este pedig (az ajándék bonbont eszegetve) megnéztem a Little Miss Sunshine (A család kicsi kincse) című filmet. Kedvesen fanyar, független alkotás, mégis minden pórusából árad az amerikai életérzés: a „Hogyan legyünk sikeresek” apuka, a „Mindent őszintén meg kell beszélni” anyuka, a gyerekszépségversenyre készülő csúnya kislány, a Proust-kutató szuicid nagybácsi, és a road movie a beragadt sebváltójú kisbusszal. Jól szórakoztam.

Társaséletem sprintet vett: múlt héten 3 régi ismerőssel sikerült összefutnom. Mindhármat az egykori egyetemi programból ismerem, pályatársak, kisgyerekük van, sok közös témánk lenne… Mindez jól hangzik, de fél évbe telt összehozni ezeket a találkozókat, és nekem kellett erőltetnem. (Dolgoznak, rohannak az oviba, terhesek.) Ez elszomorít, nem látom az esélyt a közös élményeken alapuló mély barátság kialakítására. Még a velem egy emeleten lakó Timmel és mamájával is átlag háromhetente tudunk együtt tölteni egy délutánt. Önsajna.

Tészta, amit annyira szeretnek a gyerekek

Kisgyerekkori nyelvtanulás. Izgalmas figyelni, hogyan birkózik meg a baba az anyanyelvvel. Megpróbálom összeszedni, miket tud Veró (pár hét múlva ez már nem fog menni, az ősrobbanás előtti nagy pillanat).
Ételek: alma, tészta, torta
Állatok: va(u), gyí, cica, maci, halak, háp
Személyek: Mama, Ve(ronika), Ti(m)
Tárgyak: go(mb), kaki, hinta, kupak (kuka), csizma (kima)
Univerzális fogalmak: táttya, hamm, hoppá, ajajj
Egyebek: lila, arra (ajja), nem, pápá
Német szavak: ja, nein, Tschüß(ki)

Lehet, hogy több szót is használ, csak nem értem őket. C és cs helyett még gyakran k-t ejt (’kica’). V helyett pedig az angolos w hangot ejti.
És persze még minden szó egész helyzetet képes jelölni. Veró első szavát, a hintát máig használja konkrét hintákra, bármire, ami lóg, leng, függeszkedik (a bicikliboltban a dróttal felakasztott kerékpárra is ezt mondta), és azt is jelenti, hogy „menjünk a játszótérre”. Még megvan a táttya, „kérem, köszönöm, tessék, add ide” jelentéseket tömörítve. Ha bármi leesett, kiömlött, ha ő maga elesett, az mind hoppá. Ha a földön talál egy foltot, leesett tárgyat, az is hoppá. Újabban ezeket a baleseteket elnyújtott ajajjal kommentálja. Hamm, ha ő éhes, ha bárki eszik, ha képeken evést lát, vagy ha győzköd, hogy egyek egy falatot. Ha megkérdezem, akar-e vacsorázni, arra is hamm a válasz. Eddig a kérdésekre mindig nemmel felelt, de újabban tud bólogatni is. Tim a szomszéd kisgyerek, és ha bármelyik gyerek hangját hallja a lépcsőházból, az is Tim. Időnként rám mutat, és büszkén bejelenti: Mama. Ha mondom neki, hogy hívjuk fel papát, arra is mama kiáltással reagál. Apja helyett is anyja vagyok. A lila igazi meglepetés. Egyik reggel egy lila blúzban ültem le reggelizni, arra közölte, de korábban erről nem beszéltünk, a blúz kapcsán meg különösen nem, más színt nem is tud még. Séta közben szól, hogy arra akar menni. A halak szót így többes számban sajátította el, és most még úgy gondolja, hogy az egyes szám hala.
És persze ezeknek a többszörösét érti. Én továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy a viszonylag lassabb fejlődés oka, hogy 1. a gyerek kétnyelvű 2. nem olyan verbális típus. A 2. csak anyai megérzés (szóval nem író lesz, inkább gorillákat ment majd Afrikában), az 1.-t viszont alátámasztja, hogy továbbra is gond nélkül elvan a német nyelvű gyerekmegőrzőben, és mivel napi egy órát ott tölt, valami csak ragad rá.