2011. június 28., kedd

Gyorshajtás Németországban

Kövezzetek meg, weimari utunk során gyorsan hajtottam (április közepén). Megjegyzem, Németországban alapból nincsen sebességkorlátozás az autópályán. Mindenki megy, amennyivel akar, de aki 130-nál gyorsabban hajt, azt baleset esetén felelősnek fogják tartani. Persze építkezés vagy egyéb okok miatt lehet helyenként sebességkorlátozás. Nos, én sajnos egy 80-as korlátozást nem vettem figyelembe. Ezt sajnálom, mindazonáltal nem tanulság nélkül való az ügy.
Mivel bérautóval mentem, a rendőrség a rendszám alapján felvette a kapcsolatot az autókölcsönző céggel, akik kiadták az adataimat. Mindezért a kölcsönző rámperkált 15 euró kezelési költséget, erről levélben értesített (május vége) és megnyugtatott, hogy nem kell semmit tenni, a rendőrség majd értesít a bírságról. Kisvártatva (június közepe) a rendőrség is levelet küldött, leírva a tényállást. Egy internetcímet is megadtak, nekem szóló jelszóval, ahol minden adat szerepelt, az ügyintéző neve, száma, megnézhettem a gyorshajtás pillanatában készült fotót (mellékelve). Ezen a weboldalon rögtön nyilatkozhattam is, én vezettem-e, elismerem-e a bűnösségemet. Elismertem. Enter. Tíz nap múlva megjött az újabb levél a csekkel, rámvertek 120 euró bírságot meg még 23,50-et az ügyintézésért, azt is elmagyarázva, hogy tudok fellebbezni, ha akarok. Nem akarok. Az ügyintéző még tisztelettel üdvözöl is, ahelyett, hogy úgy kezelne, ahogy egy szabálysértő megérdemli.
Egy élmény volt, uraim!

A tettes, noirban

2011. június 23., csütörtök

Paleot eszünk

Pár napja paleolit konyhán élek (csak délben). Aki nem hallott volna róla, ez egy új (régi) táplálkozási irányzat, lényege, hogy nagyjából azt szabad enni, amit már az ősember is fogyasztott. Nincs cukor, liszt, tej, van sok zöldség és hús. Ennél bővebben nem részletezem, találni szakirodalmat a kérdésről. Nekem annyi a véleményem róla, hogy szeretnék tovább élni, mint az ősember…  Azért eszem mégis ezt, mert már egy ideje vágyódtam rá, hogy találjak egy egészséges ételeket főző házhozszállítást. Történetesen ezt sikerült. Aki főzi, egy magyar lány, mostanáig az egyik budapesti kiadónál dolgozott és már ismertük egymást könyvügyben. Most két háztömbnyire lakik tőlünk. Kiköltözött Berlinbe a festő barátjához, hétfőn megérkezett egy gyerekkel és két kutyával az üres lakásba, és kedden elkezdett főzni egy kreuzbergi jógakurzusnak. Távlati tervei között szerepel egy lakásétterem nyitása. Annyira berlini történet…
S hogy miket evett az ősember? Vörösboros marhapörköltet gluténmentes rizzsel, thai csirkelevest, browniet (tejmentes) vaníliaszósszal meg epres sajttortát. Liszt helyett zablisztből meg kókuszőrleményből készülnek a sütik és hasonló trükkök. Szóval jó dolgom van... 

Hiperegészséges browniek

2011. június 20., hétfő

Szórakozunk



Mértékkel.
Múlt hétvégén a Kultúrák fesztiváljára mentünk, stílszerűen Kreuzbergbe, ami a népek nagy olvasztótégelye. Az ilyeneken szokásos por, meleg, izzadt emberek, etnocuccok, sör és lepénykenyér mellett elcsíptünk egy balkáni zenét játszó együttest. 

A Balkanova

Veró abszolút fesztiválérett: lelkesen nézte a brékelőket, felkéredzkedett a körhintára, és falta a lepénykenyeret (a kenyérlángos itteni megfelelője).



Aztán elmerészkedtünk Rotfront koncertre. A Rotfront egy félig orosz, félig magyar tagokból álló berlini zenekar, Gryllus Dorka is dúdolgat benne. Előző ittlétünkkor egy szűk rajongói körnek játszottak, a bulijaikon a berlini magyar és orosz emigráns kollektíva tombolt. Azóta kicsit feljöttek, kiadtak két lemezt, és most a híres kreuzbergi SO36 klubban adtak koncertet. Itt már őrületes tömeg volt. Dani az öt éve kalandos és kicsit szégyenletes körülmények közt szerzett Rotfront pólóját viselte (az izzadt énekesről húztam le némi alkudozás után a koncert végén, akkor még nem szerveződött merchandising a banda köré). Most már árultak pólókat a rajongóknak, új designnal, de olyat nem, mint a miénk! Sajnos a zene monoton és nagyon hangos volt, a csőszerű szórakozóhely fülledt, a rajongók izzadtan ugráltak és a tiltás dacára dohányoztak. Épp megállapítottuk, öregek vagyunk ehhez, mikor beállított egy ismerősünk, öthónapos terhesen. Hazakullogtunk. A jó hír, hogy Vera nénit beüzemeltük mint bébiszittert, ami gond nélkül zajlott, Veró végig aludt, pedig Vera többször benézett hozzá.

Még a Kaffee Burgerban, mikor még régi magyar slágereket is játszottak. És igen, ilyen pólója van Daninak!

Most hétvégén meg az Állatkertbe készültünk (a keletibe). Ez az egész hétvégét végigkísérte, többször megpróbáltuk, de szombat reggel nagyon fáradtnak tűnt a gyerek, vasárnap reggel meg esőre állt az idő, végül vasárnap délután, viszonylag szép időben nekivágtunk. Mire odaértünk, eleredt az eső, de akkor már bementünk. A látogatás alatt végig többé-kevésbé esett, de azért megnéztük a flamingókat, a bölényeket, a zsiráfokat és elefántokat. Dani készült, és a Noé bárjáka Playstationból elhozta az idevágó figurákat. Verónak tetszett a zsiráf, de az még jobban, hogy az elefántházban néhány kisméretű faelefántra felmászott és lecsúszott. Vizesen távoztunk. 


Ázott flamingók

2011. június 18., szombat

A búgócsiga jegyében

Közben a 25 és fél hónapos nem áll meg! Rengeteget fejlődött, bekövetkezett a sokat regélt nyelvi robbanás. Csomó új szót mond, néha egész meglepőeket, és mindent elismétel. A kiejtése még elég szörnyű, de azóta még nehezebb ellenállni az akaratának. A déli alvás előtt kiabálva követeli, hogy (tej), hiába akarjuk leszoktatni róla. És sokkal okosabb, mint amennyit ki tud fejezni. Például megtanulta a csíp szót (), és utána kinyitotta a fridzsidert, és a mustárra mutogatva magyarázta, hogy az , pedig már hetek óta nem evett mustárt. Mikor mondtam neki, hogy megyünk a doktor nénihez, az ujjával rögtön mutatta a torkát. És láss csodát, a vizsgálatot életében először zokszó nélkül tűrte.
Az orvosnak próbáltam magyarázni az egyensúlyzavart és felíratni gyógytornát, de körberöhögött. Ő nem lát semmit, ha nagyon akarom, menjek el száz szakorvoshoz és hozzak igazolást, hogy Tényleg Koraszülött. De inkább kezdje el Veró az ovit, arra koncentráljunk. Azon viszont hosszan szívózott, hogy a magyar oltási könyvben az egyik oltás matricáját elfelejtette beragasztani az otthoni orvosunk.
És elkezdtük az ovit!!! Azaz pontosabban a beszoktatást, amit az én ízlésemnél ötvenszer lassabban lát jónak az óvónő. Emiatt a beszoktatás 2. napján össze is vesztem vele, ezt tudja valaki überelni? Az első három napon nem engedtek ki az oviból, Veró ugyan remekül eljátszott a többiekkel, de nekem a folyosón kellett dekkolnom. És már így is felrúgtuk a szabályt, ami szerint az első négy napon a mama végig a teremben ül. Én frászt kapok ettől a tempótól, a Tim-féle túlérzékeny, hiperanyás gyerkőcökre van szabva, viszont én ismerem a lányomat. Végül is csak egy negyven fős csoportot és hat gondozót kell megszoknia, ahol ő egy évvel fiatalabb a legkisebbeknél, és év végén érkezik az összeszokott csoportba, meg az új napirendet, mindezt idegen nyelven. Nem kell ezt úgy felfújni. Természetesen semmi gond nem volt vele, és nagyszerűen érezte magát, de ez nekem annyira várható volt, hogy nem is hangsúlyozom. 
A negyedik napon végre otthagyhattam Verót, ő együtt ebédelt a többiekkel, én meg shoppingoltam egy jólesőt, gyereksírás és a polcok közti fogócska nélkül. Az oviban minden remekül ment, az ebédet meglestem, Veró büszkén feszített a kis asztalnál a többiek között. Beszélgetéssel nem zavarta az ebéd rendjét, mert nem tud beszélni, csak annyi gond volt vele, hogy nem értette, a „Jó étvágyat” előtt nem szabad elkezdeni enni. Kétszer repetázott a karfiolfőzelékből (szerencséjére a -t Mehr-nek értették az óvónők), utána desszertnek jégkrémet kaptak a kölkök, Veró most evett először ilyet, de nem tiltakozott. Aztán haza lettünk küldve, de Veró ezt nem értette és berohant a többiek után a hálóterembe és lefeküdt egy matracra. Talán végre jövő héten ott alhat.

És az oviban minden nagyon tetszik, le vagyok nyűgözve, mennyi szeretetteli kis ötlettel dobják fel a berendezést, a mindennapokat, és hogy csatornázzák észszerűen a 40 fős csoportot. Például, a polcokon a közlekedési lámpa mintájára piros-sárga-zöld jel mutatja, hogy a gyerek maga is leveheti onnan a játékokat, csak az óvónő engedélyével, vagy egyáltalán nem nyúlhat oda. Minden szobán kis piktogram jelzi, hány gyerek játszhat ott, hogy ne mind a negyvenen a babaszobát nyúzzák. Van jelmezsarok, kísérletező sarok, festőszoba, még az ovisok kívánságait is összegyűjtötték és kiírták egy faliújságra, és igyekszenek megvalósítani. Ezért szerepel például jégkrém a menűben. Szumma, ha nekem negyedennyi kreatív ötletem lenne, szuparanyának érezném magam. És ez a sima „esztéká” nagyovi, nem magán, nem alternatív, fizetünk havi 20 eurót + kaját. És a gondozónők tényleg kedvesek, és törődnek a gyerkőccel, és ismerik mind a negyven gyerek váltócipőjét, és hatalmas a kert…
A búgócsiga a jelünk, aki még nem jött rá. 

2011. június 16., csütörtök

Berlin, első félidő

Eltelt az első kilenc hónapunk. Mivel a jelek szerint jövő tavasszal hazaköltözünk, így nagyjából a táv felét elfogyasztottuk már. Remek alkalom egy kis számvetésre!


Pozitívumok:
Elsősorban, Daninak bejött a munka, jókat tud itt kutatni. Nagyon kellemes, tiszta, kulturált minden, egyszerű, áttekinthető és nyugalmas az élet. Rend van, lehet érteni a logikát még a bürokratikus csavarok mögött is. Nem bozótharc az élet. Minden kapható, és többnyire megfizethető. Meglepő gyorsasággal elindítottuk a mindennapi élethez szükséges projekteket (lakás, bicikli, bébiszitter), és még a nehéznek tartott területeken (óvodai hely szerzése) is gyorsan boldogultunk. Van pár ismerős, akik sokat segítenek (konkrétan kettő, Vera néni és Claudia). Nagyon szép lakásunk van. Veronika jól érzi magát itt és könnyen barátkozik. A gyerekmegőrzőnek hála mindennap tudok tornázni, és mindenhova bringával járunk. Berlin pedig rengeteg kulturális, gasztronómiai, bulizási stb. lehetőséget kínál…

Negatívumok
… amiket a gyerek miatt még alig vettünk igénybe. (Tegye a szívére a kezét mindenki, aki kétévest nevelget segítség nélkül: mikor voltatok utoljára a Halászbástyán/Corvintetőn/Nemzeti Múzeumban/Szimplában???) Szégyellem, de alig láttunk valamit a városból. Az ország beutazására sem volt motivációnk. A tél fél évig tartott és tényleg kemény volt, folyamatos betegségekkel. Gyér a szociális életünk. Mostanra a régi ismerősökkel nagyjából sikerült találkozni – mindenkivel egyszer. A szomszédok, Claudiát kivéve, átnéznek rajtam. Dani és Veronika még mindig alig beszélnek németül, az otthonülésben én is jobbára felejtek.

Mindezek miatt azt érzem, mintha még el se kezdődött volna az itt-tartózkodásunk, közben a horizonton már ott lebeg Budapest és a jövő tavaszi hazatérés...

2011. június 12., vasárnap

Budapest szumma

Megjöttünk, elnézést a kihagyásért. Budapesti vizitünk eseménydúsra és fárasztóra sikerült, Veró rengeteget volt a nagyszülőkkel, én gyors ritmusban találkoztam a kétszáz közeli baráttal (bocs, akikre nem került sor most). Meglátogattam néhány sosem látott, 90 és 100 év közötti családtagot, akik fantasztikus sztorikat meséltek, és megismerkedtem egy rokonnal, akit ugyanúgy hívnak, mint engem. Szociális életemet a kilépő kollégák búcsúbulija is gazdagította: két ilyen esemény esett a két hétbe, de a távozóknak csak töredékét tudtuk méltón megünnepelni. Volt klassz Arnolfini-fesztivál, megtekintettük Budapest felújított részeit, teszteltünk több éttermet, és kevéske kultúrát is sikerült fogyasztani. A Markó-kiállítás kellemes volt, a Paravarieté c. alternatív színházi előadás szórakoztató, de az új Woody Allen-film vérszegény.

A Róna-gyerekekkel. Emma ölébe próbál ülni. 

Verót először megzavarta a költözés, például szopni akart („cici hamm”), de pár nap alatt belerázódott. A barátok gyerekeivel nagyon jól szórakozott, hazafelé a repülőúton pedig megtalálta az ultimate megoldást: rácsatlakozott egy háromgyerekes családra és melléjük ült le, nekem kevés dolgom volt vele. És találkozott a Dunával: meglátva a Folyót, azonnal belerohant, és a hűvös víz sem vette el a kedvét.
A Gézengúz Alapítvány viszont sajnos megállapította, hogy – számos egyéb érdeme dacára – Verónak egyensúlyzavara van, ettől kicsit túlpörgött. Egy hetet intenzív tornáztatással töltöttünk, vettünk egy Huplét, amit a szokásos nehézségekkel kiszállítottunk, és itthon kell vele gyakorolni a következő vizitig. Pedig már azt hittem, magunk mögött hagytuk ezt a koraszülött-témát…
A látogatás kudarcágazata a közlekedés volt. Ellopták hőn szeretett, 12 éves, ellophatatlannak tartott bringámat. Az autót viszont én törtem össze, mikor egy esős reggelen gyógytornára siettem, személyi sérülés szerencsére nem történt. Berlinben pedig már várt a rendőrség levele, hogy weimari utunkon gyorsan hajtottam. Dani mindeközben lezavarta a bergeni kollégák látogatását, egy budapesti gyorsvizitet, és egy Washington-San José tripet. Most rendezzük sorainkat. 

Az eltávozott (2004-ben, Kalló Iván képe)