2011. szeptember 29., csütörtök

Az egyszemélyes német Hollywood

Most, hogy hűvösödnek az esték, bújjunk be a szobába és nézzünk meg valami vidám filmet. Ma Til Schweiger munkásságában mélyedünk el. Ez ő:

A Fülenincs nyúl-ban (Keinohrhasen)

Színészként sok filmben láthattátok, például Tarantinótól a Becstelen brigantykban. Rendszerint ő a zárkózott, zordon mácsó. Pár éve rendez is, és a filmjei az év kasszasikerei. A Fülenincs nyúl című filmje beverekedte magát minden idők tíz legnézettebb német filmje közé (Németországban), több mint hatmillió nézővel. A kritikusok nem becsülik sokra, díjakat nem kap, viszont ha rendez valamit, az többnyire rekordszámú embert csábít be a moziba (olykor az előző Schweiger-filmet is megdöntve). Mit tud hát Schweiger?
  
Meseovi

A filmjei igényes közönségfilmek. Az igényesség a külső megvalósításra vonatkozik. Minden kép tökéletes, fantasztikus a világítás, gyönyörűek a tájak, csodálatosak a szobabelsők, ahol forgat, szép emberek, klassz zene szól… Ami csorbát szenved, az sajnos a sztori. Én négy művét láttam, az alaptörténet mindben hasonló volt: a nőfaló, italozó, felelőtlen rosszfiú (ezt maga Til alakítjaJ ) élete épp vakvágányra fut, mikor találkozik egy nővel, aki nagyon más, mint ő… És nem fogjátok elhinni, a végére a rosszfiúról kiderül, hogy hatalmas szíve van. Schweiger egyre több feladatot vállal magára: ő írja a forgatókönyvet, játssza a főszerepet, rendez és producál, a Kokowääh-ben pedig a saját lányát is szerepelteti és vélhetőleg ő tanította be.

Apa és lánya a Kokowääh-ben

Nekem a kedvencem a Schweiger-univerzumból a Fülenincs nyúl. Ebben Til egy gátlástalan bulvárújságírót játszik, aki mindenféle fordulatok után óvóbácsi lesz (és nem fogjátok elhinni, mi alakul ki a csúnyácska, de jószívű óvónénivel), de az elején szellemesen kifigurázza a német celebvilágot (aminek értéséhez persze ismerni kell azt). És a gyönyörűséges, fakó színvilágú óvoda képeit is jó nézni, mint a kérdésben érdekelt szülőnek. (Schweiger egy interjúban elmondta, több nézőnek annyira tetszett a filmbeli ovi, hogy érdeklődtek nála, hogy tudnák oda iratni a gyereküket.)
Három filmje is Berlinben játszódik, érdemes megnézni, mennyire más arcát mutatják a városnak, mint általában a berlini filmek. A „Berlinfilm” ugyanis társadalomkritikus, olykor kifejezetten baloldali, forradalmi mű, gondoljunk csak az Edukatorsra, ahol a hősök az eltunyult nagypolgárságot leckéztetik. A Was tun, wenn es brennt (magyarul Tűz esetén) című filmben Schweiger maga is bombákat gyárt egy berlini anarchista csoport tagjaként. De legalábbis a társadalom alján és peremén élőkkel szolidáris, a problémákat őszintén feltáró mű a Berlinfilm, még a szórakoztatóbb változata is. A pár évvel ezelőtti nagy siker, a Sommer vorm Balkon egy munkanélküli alkoholista anyuka és egy kamoinsofőrrel kavaró ápolónő történetét mutatta be minden idealizálás nélkül.

Az óvónő lakása

Na, ilyet nem találunk Schweiger filmjeiben. Ő bevallottan szórakoztatni akar, a drogosok, migránsok és segélyen élők problémáival majd máskor szembesül a néző. Nála az óvónő 180 négyzetméteres, designbútorokkal berendezett loftban lakik. (Ezt egy interjúban meg is indokolta Schweiger, sokkal tágasabb a tér, van mélysége a képeknek, nem egy fal elé állítva filmezi a szereplőket, mint a művészfilmek.) Berlin pedig egész napfényes arcát mutatja, ahol alkonyatban hajókirándulnak a szerelmesek, jólöltözött emberek ismerkednek a szórakozóhelyeken, a boldog családok ismertetőjele pedig, hogy a szökőkútban ugrándoznak, míg a napfényben megcsillannak a vízcseppek. Finom lelkek azért ne nézzék, mert csúnya szavak bőven elhangzanak, s ha jobb ötlete nem akad, Schweiger a szórakoztatás jegyében az övön aluli poénoktól sem fél.

Akinek nem vettem el a kedvét, a Mezítlábas szerelem és a Fülenincs nyúl Magyarországon is elérhető.

2011. szeptember 27., kedd

Britzer Garten


Most, hogy van autónk, egészen új távlatok nyílnak, például a hétvégén a régóta vágyott, eddig elérhetetlen Britzer Gartenba is eljutottunk. És nem kellett egy órát S-Bahnozni, autót bérelni vagy csillagászati távokat biciklizni, viszont fél óráig kerestünk parkolót, valamint szemenköpjük magunkat, mint környezetvédők.

A Britzer Garten egy csillag alakú park Berlin déli részén, a rossz hírű, ám épp juppisodó Neukölln kerületben. Itt nincs annyi kertészeti látnivaló, mint a marzahniban, de van sok-sok gondozott gyep, játszótér, tó, dombocska, inkább egy nagy piknikezőhely az egész. Elméletileg lett volna pár látnivaló, mint rózsakert, boszorkánykert (sárkány ellen sárkányfű!) és szélmalom, ezekhez nem jutottunk el a lassan bóklászó gyerekkel. Azért találtunk kecskéket és birkákat, utóbbinál Verót megcsípte a villanypásztor, így az áram fogalmát is elmagyarázhattuk. És a Berlinre jellemző etnikai sokszínűségben is megmártóztunk.





Épp virágzott a dália, így emeltdíjas belépőt szedtek

"Boszorkány" - mondta Veró.

2011. szeptember 25., vasárnap

Veró, őszkezdés, ERC

Végetért a Veronika fejlesztésének dedikált egyhónapos budapesti trip. A gyógytornász esküdött rá, hogy rengeteget fejlődött. A csoportos órán, amin én is vele voltam, valóban látványosan javult a feladatokban. A mindennapi életben viszont továbbra is esetlennek látom, bár talán kevesebbet botlik. A magyar nyelvben nagyon nekilódult az egynyelvű környezetben. Immár folyamatosan beszél, kommentálja az eseményeket, ha nem is mondatokban, de mindent ki tud fejezni, ami fontos neki. Egész meglepő főneveket tud (csikóhal, puputeve, lázcsillapító), szaporodnak az igék és melléknevek. Számolgat, több mint tíz dalt tud fejből (a neki értelmes részeket halandzsával egészítve ki), szereti a mondókákat, kérdésekre értelmesen válaszol. Ezzel nagyra nyílt az olló a magyar és német tudása közt. Kíváncsi vagyok, milyen helyzetet eredményez ez holnap az oviban, az egyhónapos kihagyás után.

Torna otthon (Pöttyös Nagyapa képe)

A Berlinbe visszaköltözés után egy darabig legszívesebben a plafont bámultam volna, de a sors épp most tartogatott eseményeket számunkra. Először is, megérkezett az autó és vele Csíkos Nagyapa, aki pár napig nálunk vendégeskedett. Épp erre járt Daninak egy izlandi matematikus kollégája, akivel megnéztük a Hokuszai-kiállítást. A távol-keleti vonalat tartva, az este egy kínai vendéglő dim-sum gombócai fölött ért véget. Megünnepeltük a házassági évfordulónkat is, cikis módon ugyanabban az étteremben, mint tavaly – az előre kinézett hely ugyanis bezárt. (Ha visszatekintünk eddigi évfordulóinkra - az elsőn Dani egy krétai görög étteremben evett, míg én a szálláson fetrengtem vírusfertőzéssel, a másodikon váltva nyugtatgattuk az ordító csecsemőt egy tel-avivi szusibárban - akkor kétségkívül a tavalyi nyugis estét érdemes megismételni.) Tegnap pedig Vera néniék hívták meg a telekre egy szezonzáró grillezésre kis csapatunkat. Ja, és pechünkre épp egy óvodai szünetre értünk vissza. 

Egy a híres Fuji-látképek sorozatból

Berlinben nagyon szép, napsugaras ősz fogadott. A visszaszámlálás ezennel elkezdődik: ez az utolsó szakaszunk itt. December végén hazaköltözünk, „végleg”. Az ok: Dani elnyerte a rangos ERC (European Research Council) pályázatot az EU-tól, amivel öt évre egy saját kutatócsoportot hozhat létre Magyarországon a témájában, a SZTAKI berkeiben. Januárban kezd. Nagy dicsőség, kis félelem, és egy újabb egzotikus ország a küszöbön…

2011. szeptember 12., hétfő

Budapest, ahol nem történik semmi

Már három hete az óhazában. Folyamatosan az az érzésem, nem is csinálok semmit. Úgyismint:

Veró jár gyógytornára, napi két edzése van, váltva viszik Pöttyös Nagyiék, Csíkos Nagyapa és én. Szépen, lelkesen dolgozik. Volt több vizsgálata is. A konklúzió: a nagymozgása még esetlen, de a torna hatására gyorsan fejlődik. A beszédfejlődése is kissé elmarad a korától, de a kétnyelvűségre tekintettel ezt mindenki normálisnak tartja, majd behozza. Hülyén csak azért veszi ki magát a dolog, mert méretei alapján lehetne négyéves is. Minden másban 28 hónaposnak felel meg, nem kell korrigálni a korát, dicsérték a finommozgásait, az esze is rendben van, tisztában van a kicsi-nagy, könnyű-nehéz stb. ellentétpárokkal, mindent ért. A megerőltető program meg a rendszertelen itteni élet a napirend felborulását eredményezte: Veró összevissza eszik és alszik, tegnap este tízkor még ébren volt, ma hatkor lefeküdt. Hogy mondjak konkrét eredményt is, megtanult vietnami papucsban járni.   

Intézem Veró jövő évi budapesti bölcsődei elhelyezését. Igen, igen, az okokról hamarosan beszámolok...

Szépítgetem a lakásunkat, új előszoba-bútorok érkeztek, új kiságy Verónak (amit még nem használ), ugyanilyen ütemben távoznak a felesleges holmik.  

Belátogattam régi-új munkahelyemre (az új azt jelenti, hogy új iroda, tulajdonos, főnök került közben, a régi én vagyok).  

Találkoztam hét baráttal, ez a három hét alatt magamhoz képest lassú tempó.  

Volt tizenöt-éve-kezdtünk egyetemi találkozó (és-néhányan-tíz-éve-diplomáztak), amire tíz kisgyereket sikerült beneveznünk, Veró nagyon élvezte.   

Danival ellógtunk a Zsidó fesztivál keretében egy izraeli filmre. A Nudli c. alkotás a „mózeskosár-filmek” közé tartozik, itt a kitoloncolt kínai takarítónő ottfelejtett gyereke landol a kétszeres özvegy, megkeseredett izraeli stewardessnél. Sírós-nevetős, kedves kis mozi, ahol a váratlan vendég persze a családtagok problémáit is katalizálja… Az efféle filmeknél a hitelességet épp az alaphelyzet teszi próbára, hogy ugyan miért egy vadidegenre bízza egy kicsit is felelős szülő a gyerekét? Az izraeli viszonyok fényében ez érthető, az is, hogy a hatéves gyereknek miért nincsenek okmányai, és az is, miért nem rohan a rendőrségre rögtön Miri a se angolul, se héberül nem beszélő kissráccal. Emlékeztek még, hogy bánik Izrael a vendégmunkásokkal? Utána még a 400 éttermbe is be (azaz ki-)ültünk, hogy egy kis romkocsma-feelinget szippantsunk. 

És a zord, esős berlini nyár után jólesik a meleg koraősz. Dani közben megjárta Bécset, Saarbrückent és a gráfokat, most Berlinben van, de hamarosan Budapestre jön ismét. 

Ezek voltak az igenek. A nemek: nem látogattam meg a város összes kiállítását, moziját, éttermét, nem találkoztam a többi 257 pótolhatatlan ismerőssel és baráttal (tőlük ezúton is elnézést), nem dolgoztam, sőt az estéket is otthon töltöttem, Veró fektetésével kínlódva. Már nem ég bennem a vágy, hogy minden este bulizzak. Szégyellem.

Veró és Nóri