2011. október 29., szombat

Kézműveskedünk


Először is, ő a porszívó. Rakéta márkájú, cserélhető porzsákkal, kerekekkel, feltekerhető zsinórral. Veró rögtön felismerte, azóta ő is lelkesen berregve porszívóz, ha takarítok.
Mint látszik, új hobbim a kézműveskedés. Rendeltem is egy halom könyvet, de kevés útmutatást adtak. Egyrészt olyan dolgok összerakásához adtak segítséget, amelyek nélkül idáig egész jól elvoltunk (szalvétagyűrű, karácsonyi képeslap, húsvéti asztaldísz, házi madáretető stb.), másrészt sokkal nagyobb gyerekek közreműködésére számítanak, akik már profik a szalvétatechnikában, de legalábbis ollót és ragasztót a kezükbe lehet adni. Wanted: olyan tevékenység, amiben részt tud venni egy < 3 éves, nem hagy maradandó nyomot a lakásban és a végeredményével is lehet játszani.
De aztán kitaláltam egy nekünk való módszert: színes krepp-papírt a gyermek apró darabokra tépked és felragasztja az általam rajzolt mintára.



És a lehetőségek kimeríthetetlenek...
Ezt pedig már az egyik könyvből puskáztam. Minden betűnek más a tapintása, tippeljetek, milyen háztartási lomokból készült a D, E, F, G, H, I, L, U, V, X, Y, Z! Közben mégis vettem Verónak egy gyerekollót, így az első tíz betűt békében elkészíthettem, míg ő azzal tanult vágni, csak utána mászott rám.



Nagyon élvezem ezt az időszakot!!!

1 megjegyzés:

  1. Hűvös őszi-téli napokon remek elfoglaltság. Én gyufásdobozokból készítettem dominót, úgy, hogy én rajzoltam rá a gyerekek szókincsét fejlesztő tárgyakat; autót, biciklit, hajót, perecet, stb., s egyben meg is tanultuk a dominó kirakás szabályait.

    VálaszTörlés