Gorbacsov 80 + tájképek

Dani megérkezett, tegnap rögtön belehúztunk és elsuhantunk a The Kennedys múzeumba, ahol Gorbacsov 80. születésnapja tiszteletére rendeztek fotókiállítást (szerdán volt). A megnyitón az ünnepelt is itt járt. A németek nagyon hálásak neki, hogy lehetővé tette az újraegyesítést. Én is hálás vagyok neki, kevés történelmi személynél érzem ennyire kézzelfoghatóan, hogy döntésük az én életem folyását meghatározta. A kiállítás főleg protokolláris fotókból állt: Gorbacsov korábbi és mai keleti és nyugati államfőkkel, az embert nem hozta közel hozzánk. A Louis Vuitton táska pedig már az állandó Kennedy-tárlathoz tartozott J Na, ők bezzeg tudatosan használták a családot, a politikus „ő is ember” oldalát közel hozó meghitt képeket, alig van fotó Jackie és a gyerekek nélkül. JFK emlékezetes schönebergi „Ich bin ein Berliner” beszédéről is őriztek képeket. A Brandenburgi kapunál levő Kennedys egyébként magánmúzeum, egy fotóügynökség tulajdonában. Veróval felváltva foglalkoztunk, illetve átvittük a szomszédos Starbucksba tízóraizni, így mindketten meg tudtuk nézni a nem túl nagy gyűjteményt.

Először azt hittem, Izland

Ezen felbuzdulva délután egy újabb kiállítást vettünk célba, immár szűkebb pátriánkban, a Karl-Marx-Alleen. Itt egy galéria Thomas Wrede tájfotóit mutatta be. Gigantikus, gyönyörűen sivár tájak, vad fényjátékok között, a semmiben gubbasztó kis emberi települések képei. Jobban szemügyre véve a házak gyufásdoboznyi miniatűrök, amit egy tócsa-óceán mellett, homokozónyi sivatagban, hatalmas mélységélességgel fényképezett Wrede. A galériásnő még kedvesen el is magyarázta, hogy a roppant változatosnak tetsző tájakat összesen két németországi helyszínen fotózta a művész. Nagyon tetszett, megjegyezzük a nevét. Valahogy így gondolkodik magáról az emberi civilizáció is. Eleinte úgy éreztük, a végtelen ősvadon közepén felhúzunk pár házat, utat, benzinkutat, hát számít az? Aztán hirtelen mindent városok borítanak, a természet immár csak zsebkendőnyi konyhakert. 

Még egy süteményre is jutott időnk a Karl-Marx-Allee egyik finoman retrós kávézójában. Veró szépen villázta a vörösáfonya-tortát, utána szalvétával megtörölte a száját.

Este pedig megérkeztek Pöttyös Nagyiék, helycserés támadással. Ugyanis Csíkos Nagyiék síelni mennek (Budapestről), Vera néniék ezért az ő lakásukba költöznek, hogy az állatseregletet gondozzák addig, az ő üres berlini lakásukat pedig kölcsönadták Pöttyös Nagyiéknak. Hegyen-völgyön vigalom!