Öt éve ismerkedtünk meg Danival, itt Berlinben. Ünneplésül szombat délre asztalt foglaltunk a VĂU-ban, ez egy egy Michelin-csillagos étterem (Berlinben van összesen vagy tíz, egy közülük két csillagos). Félve öltözködtünk, nehéz elegánsnak lenni a mínusz tíz fokban. A Vău a Gendarmenmarkt közelében van, elsőként érkeztünk délben, dobogó szívvel nyomtuk le a kilincset. Aztán jött több vendég is, mindenki pulóverben. Persze, itt az este az igazán nagy durranás. A pincérek viszont szmokingot viseltek, és zavarba ejtő perfekcionizmussal tették a dolgukat. A belső tér kellemes, egyszerű és finom, de ezen egyszerűség mögött sztárdesignerek munkája bújik meg, a fantázianevet is egy designprofesszor találta ki. Mobilt használni tilos. Fényképezőgépet sajnos elfelejtettem vinni, de jobb is, mert akkor végképp japán turistának vagy amatőr étteremkritikusnak néztek volna. Így csak bolgár képzőművésznek.
Amiket ettünk. Én ezeket válogattam össze az étlapról:
- Csicsókaleves vaddsznósonkával és snidlingolajjal
- Ropogós tőkehal (vagy valami hasonló hal) vörös mustárral, mángolddal és sáfrányfánkokkal
- Szarvascomb pasztinákkal (a többit elfelejtettem)
- Karamelltorta gesztenyével és almafagyival
Dani az ötfogásos menűt kérte:
- Sült Szent Jakab-kagyló almával, lencsével és sütőtökkel
- Rózsaszínű kacsamell kakaóval, gesztenyével és vöröskáposztalekvárral
- Posírozott jeges-tengeri lazacpisztráng krumplisaláta-szósszal, csiperkével, lenolajjal
- 17 órát sült sertés, petrezselyemmel töltött ravioli, póréhagymahab
- Hokkaido-tok variációk: édes-savanyú saláta, brûlee és szorbet
Nem pont ezt ettük, de az összbenyomás hasonló.
Az elején még hoztak kenyeret vajjal és disznózsírral, ízelítőfalatnak egy rántottcsirke-golyót, amit sütötöklevesbe kellett mártogatni, a kávéhoz meg mazsolás stollent.
A fogásokról azt tudom mondani, hogy nagyon ügyeltek a jó alapanyagokra, és hogy ezek megőrízzék az ízüket. Nem volt agyonfűszerezve semmi, a szarvascombnak tényleg szarvasíze volt, kis játékot persze űztek az elkészítési módokkal (a krumplisaláta-szósz egy híg szaft volt, valóban ecetes krumplisaláta-ízzel, a póréból könnyű habot vertek). Inkább a variációk, az ételek összepárosítása és persze esztétikus elrendezése volt különleges. De, mondom, a vacsora az igazi, bár Dani menűjét akkor is tartják. És persze pinduri adagok, két-három villányi minden fogás. Mikor három órával az ebéd után egy karácsonyi vásárba keveredtünk, határozottan jólesett a sültkolbász és a káposzta illata.
Az étterem konyhafőnöke Kolja Kleeberg, aki igazi reneszánsz ember: természetesen kiadott szakácskönyvet, sűrűn szerepel a tévében, emellett saját zenekara van. Ha máshonnan is ismerős, akkor az a Lidl németországi hálózatából lehet, mert ő az egyik reklámarca a cégnek. Ezt nem teljesen értettem, de egy nyilatkozata szerint ő nemcsak a hótt-kizint, hanem az átlagember gasztronómiai nevelését is szívén viseli, blabla. A mester minket is üdvözölt röviden, de erőit főleg két (híres?) vendég kiszolgálására összpontosította, akiknek minden fogást személyesen vitt ki. Mi nem ismertük fel őket: középkorú, alacsony férfi és egy harminc évvel ifjabb szőke szépség. Oké, a lánya volt…
Az öt fogás közel három órán át tartott, úgyhogy ismét futva siettünk következő célunk, a Philharmonie felé. Itt a „Gipsy Chrismas Festival” című koncertre mentünk, ahol a The Gipsy Gentleman nevű zenekar játszott. Az első félidőben cigány nótákat, ez csak közepes volt, több tüzet vártam. Mondjuk az öt zenészből egy németnek, egy koreainak nézett ki. A második részben csatlakozott hozzájuk egy klezmerzenész külsejű hegedűs is, jazzt kezdtek játszani, ez már sokkal lelkesebben szólt. Ahhoz képest, hogy alig tudtam jegyet szerezni, negyedház előtt léptek fel a koradélutánban. Ráadásul jótékonysági koncert volt, de nem sikerült kiderítenem, milyen ügy javára. Viszont elénekeltették a Stille Nacht-ot a sokat látott, kőszívű stb. berlini publikummal, (ezen kívül a karácsonyi tematikát nem tudtuk tetten érni), aztán önhatalmúlag még két ráadásszámot is játszottak. Itt egy videó egy másik koncertjükről, más felállásban.
A ropogós hóban hazabaktattunk, ahol ezalatt Veronika hét órát töltött Christa, az új bébiszitter szárnyai alatt (aki vezető óvónő volt, civilben négyszeres nagymama, egyszeres dédanya). Még a tapasztalt szakember is elolvadt lányunktól, aki nyekk nélkül végigcsinálta a napot az idegen nénivel, együttműködött, kedves volt és búcsúzásul „ki, ki” (Tschüss) kiáltásokkal integetett neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése