Van itt Berlinben egy kis netes társaság, magyar anyákból. Más a hátterünk, a város távoli részein lakunk, a gyerekek sem egyidősek (0-6 évesig), de a közös bennünk, hogy (félig) magyar gyerkőcöt nevelgetünk Berlinben. A tavalyi „hivatalos” magyar Mikulással egyikünk sem volt elégedett, így idén szerveztünk egyet magunknak.
Ambíciózus tervekkel készültünk: éneklés, sütés, barkácsolás, diavetítés, építkezés egy spéci puffasztottkukorica-elemből, és igazi Télapót is szerveztünk. A hét beígért gyerekből végül csodás módon csak egy betegedett le, és a sok program … negyedére is sor került. Azért diavetítettünk (az 1979-es Télapó-történetbe sikerült becsempészni a „termelőszövetkezet” szót), kicsit énekeltünk, volt egy rakás finomság (csoki nem, még ebben is meg tudtunk egyezni), a gyerkőcök temperamentumuk szerint tomboltak, aztán a csúcsponton megérkezett egy igazi Mikulás. Jelmezben, két krampusszal, és tudott magyarul.
Veró most sem mert odamenni a Télapóhoz, még a kedvenc Pandája erősítésével sem, de az ajándék vasalónak örült. Azóta azt állítja, nem fél a Télapótól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése