Az első látogató

Megérkezett Gergő, aki nem nálunk lakott, de azért kicsit lumpoltunk vele. Csütörtök este, kihasználva a meghosszabbított és ingyenes nyitvatartást (ez a link mutatja, melyik berlini múzeum mikor ingyenes) a Pergamon-múzeumot szálaztuk.

Szombatra megaprogramot szerveztem. A nap bruncholással indult a közeli Simon-Dach-Strassén. A brunch a berlini életforma kellemes kelléke. Rengeteg vendéglő nyújtja vasárnap (és kevesebb szombat) délelőtt, svédasztalról lehet szedni „all you can eat” rendszerben, egész délután 3-ig, 4-ig a későnkelő aranyifjaknak. Általában 7-8 euróba kerül, de nem mindegy, mi van ebben benne! Lazac, többféle meleg étel, frissen sült gofri, kávé? Van terasz? Az ideális brunch ezekből minél többet tud felmutatni. A brunch fellegvára Prenzlauer Berg, de a friedrichshaini (ebben a városrészben lakunk) Simon-Dach-Strasse is erős játékos. Míg Veronika aludt, Gergő és én feltérképeztük a szombati, szerényebb kínálatot, és a Tempo-Boxot választottuk, ami főleg meleg ételben és gofriban volt erős. Később csatlakozott Veronika (és Dani), etetőszékben önkezűleg elfogyasztott egy szép adag fasírtot brokkolival és nokedlivel, majd a kanalával megette a sztracsatellakrémemet. Utána nyolcvanszor körbeszaladta a helyiséget, majd hazamentünk.

Következő programként egy izgalmas, formabontó színházi élményt terveztem, a Kiez To Go előadása ugyanis Friedrichshain utcáin játszódott volna, amit a nézők sétálva követnek. Mivel közben eszelős zuhé tört ki, mi otthon lapultunk tea mellett, és kihagytuk (azóta sem tudom, megtartották-e).

Aztán befutott Ulrike, a bébiszitter, mi pedig Prenzlauer Berg felé vettük az irányt, ahol a Voland Caféban orosz dalokat énekelt Ludmilla Krupszkaja. A művésznő öltözete engem a szép cserkeszlányra emlékeztetett a Korunk hőséből, s bár nagyon kellemes hangja volt, közepesnél nagyobb figyelmet mégsem tudott kiváltani a vacsorázó közönségből. Az ukrán, orosz és kaukázusi étkekből nagyon jót ettünk: borscsot, szoljankát, piti nevű azerbajdzsáni levest, és a saziwi nevű grúz ételt, ami egy mogyorószószos, kis palacsintákkal tálalt pikáns csirkét rejtett. Jól mulattunk!

A következő látogatókig sem kell sokat aludni: Pöttyös Nagyiék csütörtökön érkeznek. (És szégyenkezve bevallom, hogy ezek nem az én fotóim, de mostanában még kamerát vinni is elfelejtettem... Majd lesz olyan is.)