Kirúgtunk a hámból

Mi tagadás, beijedtünk. Itthon ülünk és tartjuk a napirendet. Veronika ragaszkodik a napi két alváshoz, ezt tiszteletben tartva nehéz bárhova eljutni a közeli szupermarketen kívül. Hihetetlen, hogy ugyanazok vagyunk, akik pár hónapja egy kráter felé ballagtak a sivatagban a hátukra kötött csecsemővel.

De vasárnap összeszedtük magunkat. Reggelire goffrit sütöttem, aztán két családtag rögtön visszafeküdt aludni, az összeszedés jegyében. Utána bringára pattantunk, és az Ostbahnhof bolhapiacán kezdtük a tipikus berlini vasárnapot. Szerencsére nem vettünk semmit.

Majd, hogy ne feledjük a gyökereinket, a Collegium Hungaricumban folytattuk. Itt megnéztük az I'm Not There című csoport kiállítást, egy magyar és több berlini festő műveit. Nem hagyott bennünk maradandó nyomokat, Veronika a büfében annál inkább.

Ezután az Oranienburger Strasse egykori postahivatalába gurultunk, ami ma múzeum. Itt tényleg klassz kiállítást néztünk meg, a Magnum fotóügynökséghez tartozó klasszikus és mai alkotóktól (Capa, Seymour stb., és mai "fiatalok"). Ezzel nem lehetett hibázni. Ez a kép Cartier-Bresson szovjetunióbeli látogatásán készült. A szecessziós posta korhadó, alig módosított belső terei is lenyűgözőek. Sajnos Veronika nem volt hajlandó Dani hátára kötözve elaludni, úgy érezte, valami érdekeset akarunk neki mutatni, így a délutáni alvása kimaradt. Kicsit még kiszagoltunk a „Scheunenviertelbe”, elsétáltunk a felújított zsinagóga-homlokzat előtt, intettünk kedvenc indiai éttermünknek, az Aartinak (nem összetévesztendő az utca másik, szintén A-betűs indiai éttermével), és hazatekertünk.

Korai fektetés után az új Almodovar-mozival zártuk a napot. Tudunk még, ha nagyon akarunk.