Berlin a filmfesztivál lázában ég. Én is, úgyhogy Csíkos Nagyi felügyeletét kihasználva egy mozit még kipréseltem magunknak az élettől. A Hi-So című thai filmre esett a választásom. Először megpróbáltam online jegyet venni: kedd reggel 10-től lehetett, az első öt percben túl volt terhelve a rendszer, a hatodik percre elfogytak az online könyvelhető jegyek. Ezután elrohantam a hozzánk legközelebbi jegyárusító helyre, és negyven perc sorbanállás után megszereztem a zsákmányt.
A film egész valószínűtlenül unalmas volt. Pedig a rendező is eljött, és a vetítés után felelt a kérdésekre, így legalább megtudtuk tőle, mi a film alapkonfliktusa: hogy az Amerikában tanult főhős visszatérve milyen idegennek érzi magát Thaiföldön. Mondjuk szerencsés lett volna, ha erre a film is utal, de abban nemhogy konfliktusnak, cselekménynek csíráját sem tudtuk felfedezni. Abban bíztunk, hogy bemutatja a mai Thaiföldet, de végig egy lepukkant hotelt mutattak. Ráadásul „film a filmben” szerkezettel egy forgatáson játszódott, ahol a főhős emlékezetvesztéssel, kötéssel a fején sétál egy romos házban és mélyen néz. Miért gondolják a filmrendezők, hogy mindenkit annyira érdekel a filmezés, mint őket?
A képen: a Berlinaléval márkázott bio-fairtrade csokoládé, ami viszont finom volt.
És most tényleg elutazunk Isztambulba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése