Isztambul 2: Frida Kahlo, Agatha Christie és a modern vécé

Isztambul ázsiai oldal, sirállyal (Dani fotója)

A koncert után jó későn kerültünk ágyba, viszont reggel 6-kor kopogtak a szoba ajtaján, téves ébresztéssel. Utána a müezzin óbégatása következett. Sebaj, majd a bazár felvillanyoz. Jelentem, elmúltak azok az idők, mikor honfitársaink olcsó bőrdzsekiket hoztak haza Isztambulból. A nagy bazárban minden meglepően drága volt, a kínálat pedig nem különbözött az utcai szuvenírárusokétól. És van egy megrázó hírem. Emlékeztek, vettem egy én-vagyok-táskát ősszel Berlinben, ami az eladó szerint Spanyolországban készült. Nos, Isztambulban minden boltban ugyanilyen mintájú hímzett táskákat, sőt körömcipőket és csizmákat árultak. A bazárban az eladók rohama, a „mennyit adnál érte” stressz, és a kismillió, teljesen egyforma választékú bolt megbénított minket, és nem vettünk semmit. Pedig én odavagyok a hímzett etnojellegű cuccokért. Az árak még a lealkudható 30 % beszámítása után is jóval magasabbak voltak, mint a berlini láncoké.

Bár az ovis méretű hastáncos ruha még jól jöhetett volna farsangra

Bánatunkban Beyogluba mentünk. Ez a trendi szórakozónegyed, fő attrakciója egy sétálóutca, végig éttermekkel és menő üzletekkel, szépen felújított házakkal. Egy kis századeleji antik villamos közlekedik rajta, egy pályán, kitérő rendszerben. Ottlétünkkor Valentin-nap tiszteletére szivecskés világítófüzérek díszítették. Amúgy is a törökök igyekeztek a Valentin-napot méltón megünnepelni, rengeteg virágot meg szív alakú tortát láttunk.

A közelben van a Pera-múzeum, ahova egy Frida Kahlo-kiállítás vonzott be minket. Kahlotól és férjétől is kb. 8-8 eredeti festmény (tekintve, hogy Frida életműve 120 kép, ez egész jelentékeny szám) emellett több rajz, vázlat, fotó. Jó volt, és nem éreztem azt a „Monet és barátai” típusú lufifújást, ami mostanában jellemző. A múzeumban emellett egész döbbenetes módon volt egy kiállítás 19. századi orosz festményekből, amelyek Moszkvából érkeztek ide, továbbá egy válogatás régi isztambuli látképekből és anatóliai súlyokból és mértékegységekből. Van magyar vonatkozás is: decemberben zárt be a Csontváry-tárlatuk.

Innen átsétáltunk az art deco Pera Hotelba, aminek kávézójában Agatha Christie írta a Gyilkosság az Orient Expresszen-t. Kicsit lézengtünk a hotel publikus tereiben, és felfedeztük ezt a cuki art decós liftet. Működik!

Ha már múzeum: a tengerparton van az Istanbul Modern, egy öt éve nyitott gyűjtemény. Szerettünk volna kis áttekintést kapni a kortárs török művészetről, ez teljesen sikerült is, egy jó kis tárlat mutatja be, hogyan az édeskés orientalista 19. századi festmények után (amik ugye a muzulmán képtilalom okozta teljes hiátust követték) hogyan zárkózott fel a helyi képzőművészet a kurrens nemzetköz irányokhoz. Emellett több kortárs installációt, és egy klassz kínai fotókiállítást is tartottak, de ami teljesen lenyűgözött, az a múzeum büféje. Ki ne hagyjátok! A Boszporuszra néző hatalmas, faltól-falig üvegablakok, lenyűgöző kilátással! A design is teljesen rendben volt, a falba bevakolt, kilógó borosüvegekkel, és az áfonyás csokiparféban sem találtunk hibát (faltól falig árak…)

Ennyi modernség után pár szót a „modern vécé”-ről. Ez egész pontosan egy vevőcsábító felirat volt a parkban, ahol a koncert felé siettünk, így nem próbáltuk ki. De jelenthetem, Isztambulban ahol csak jártunk, mindenütt tiszta és rendes vécé fogadott, kéztörlővel, szappannal, gyakran automata tisztítással, és mindenütt bidével kombinálva. Néhány helyen (pl. mecsetben) találkoztam „taposós” alkalmatossággal is, de az is vízöblítéses, tiszta és rendes volt. Gondolom, ehhez képest definiálta magát a modern vécé. Elnézést. Amilyen a mosdó, olyan a törölköző, ahogy Pöttyös Nagyapa mondaná.

Az Istanbul Modern kertje