Eddig három igazi nyári nap volt Berlinben, épp akkor, amikor mi politikusokkal smúzoltunk. Azóta párnapos, 13 fokos zuhék váltakoznak esőmentes, csak felhős és szeles napokkal, amikor akár 18 fokig is felkúszik a hőmérő higanyszála. Fontolgatom, hogy írok emberijogi-szervezeteknek.
Hétvégén azért elbringáztunk az East Side Galleryhez. Ez az egykori Falnak egy 1,3 km-es darabja, aminek a keleti oldalára 1990-ben egy csomó művész a világ minden tájáról igényes graffitiket festett. Aztán az ezredforduló után restaurálták, mert a szabadban gyorsan kopnak a képek. Állítólag a világ legnagyobb szabadtéri kiállítása.
Néhány kép a sokból, amelyek a fal-tematikát boncolgatják:
A fal túloldalán kis park van, ebben Veronikával virágot szedtünk és integettünk a Spreen elhaladó hajóknak.
 |
| A fal nyugati oldala, háttérben pár kelet-berlini épület |
Aztán ő elkezdte mondogatni, hogy „pizza”, így áttekertünk pizzázni a Spree túloldalára, Kreuzbergbe, ahol egész más ambiente fogadott, mint a mi kis konszolidált Friedrichshainunkban (egyébként közigazgatásilag egy kerület a kettő). Fejkendős török asszonyok, turistákkal tömött kiülős vendéglők, és olyan igazi török kávézót is láttunk, ahol csak férfiak ültek. Ugyanaz a város, de mégsem ugyanaz az ország.
A fallal kapcsolatban nekem is van élményem, amikor anno, útlevéllel átkeltünk. Tologatható tükörrel átnézték a kocsi alját, belekotortak a benzintankba. Persze mindez az innenső oldalon volt. A túloldalon pedig, amikor jó beidegződéssel megálltunk a Chek pont Charli-nál (javítsátok ki, ha nem így kell írni), a rövid idő után valahonnan előkerült csinos fekete katona egy "kecses" kézmozdulattal intett, hogy menjünk csak tovább.
VálaszTörlés