Leghosszabb bejegyzés a legkisebb országról

… legalábbis a blogomban. LIECHTENSTEIN! Aki nem tudja: az ezredfordulón pár hónapig Liechtensteinben éltem, egy (magam előtt is) rejtélyes tűzvédelmi küldetésen munkálkodva. Dani, a drága kíváncsi volt életem eme fontos helyszínére, és elugrottunk egy nosztalgiatúrára. A nagyhercegséget egyébként főleg azon utazóknak ajánlom, akik szeretnék magukról elmondani, hogy ismét újabb országban jártak, maguk a nevezetességek egy óra alatt megtekinthetőek.

Kis liechtensteinológia: a törpeállam Ausztria és Svájc közé simul be, területe 160 km2. (Budapesté háromszor ekkora). Államformája alkotmányos monarchia, az uralkodó II. János Ádám (tíz éve vele is paroláztam). Az első világháború végéig Ausztriával élt összefonódva, azóta Svájchoz fűzik szoros szálak, például svájci frankkal kell fizetni. A kis országban be van jelentve harmincezer ember, és többszörennyi cég. Bank- és adóparadicsom, az egy főre jutó GDP-vel ott szorong a dobogón. Liechtensteinben nem könnyű gyökeret verni: még az országban állandó munkahellyel rendelkezők sem lakhatnak itt, kötelesek valamely szomszédos országból ingázni (ez negyed óra busszal). Ez a hozzám hasonló gyakornokokra nem vonatkozott.

A Gutenberg-vár Balzersban

Mi délről támadtuk Liechtensteint, a határos svájci vasútállomásról busszal. Rögtön az első benyomás: a busz négy perc késéssel indult, ilyen Svájcban nem fordulhat elő. Az emeletes(!) busz fél óra alatt bedöcögött a fővárosba, a sofőr minden leszállónak szép napot, jó hétvégét kívánt, később belemelegedett, és a nagy melegben a vízivás fontosságára is intette az utasokat. Útközben leszálltunk Balzers településen, és felballagtunk a 12. századi Gutenberg-várhoz. Sajnos belülről nem lehetett megnézni, de szép kilátás nyílt róla a környező dombokra.

A fővárosban, Vaduzban mindenféle változások történtek az elmúlt tíz évben. Konkrétan négy új épülettel gazdagodott. Elkészült a modern művészeti múzeum szürke betontömbje, a parlament modern épülete (ez is van), alakult egy egyetem (!), egykori lakhelyemmel szemben a mező helyén pedig egy nagy bevásárlóközpontot adtak át. Sétálgattunk Vaduz falatnyi belvárosában (ez konkrétan egyetlen sétálóutca). Megnéztük a Kunstmuseumot, ahol a Migros gyűjtemény Világszínház címmel kortárs kiállítást kölcsönzött. Két alkotás példának:

Maurizio Cattelan: If a Tree Falls in the Forest and there Is No One around It, Does It Make a Sound? 

Jimmie Durham, Alpine Substance on Wolfsburg Construction

Sajnos utána megnéztük a Landesmuseum Liechtensteint is, amit első ottlétem alatt épp felújítottak. Ez egy hihetetlenül alapos és unalmas gyűjtemény volt, a liechtensteini élet minden apró vonatkozását bemutatva az őskortól az űrrepülésig, de a témák többsége nem annyira specifikusan helyi vonatkozású, például, hogy a huszadik század ide is elhozta a telefont meg az írógépet… Reméljük, Kini majd erre jár és rendbe teszi. 

Húsz éve szavazhatnak a nők a kis országban. Görbe tükör a parlament nemi összetételéről

Sajnos, a jó kis hercegi gyűjteményt (barokk festmények, két Rembrandt stb.) időközben elvitték Bécsbe. Még lett volna egy bélyegmúzeum, ezt kihagytuk, noha állítólag a gyűjtők körében kapósak a kis ország bélyegei. Viszont az utca kövezetén is kiállították a főbb bélyegeket.

A hercegi vár bélyegen

Ezután felsétáltunk a hegyoldalban trónoló 15. századi hercegi palotához, ami méltóságteljesen néz le a városkára. Sajnos bemenni nem lehet, mert benne lakik az uralkodó család. 

Ilyen közel lehetett menni

Utána sétáltunk egyet a hegyoldalban. Hogy a feeling tökéletes legyen, eleredt az eső, és előbújtak a gusztustalan fekete meztelencsigák.

Megnéztük az egyetemet (ne számítsatok nagy dolgokra, telepítésfejlesztés, építészet és gazdasági informatika szakokon lehet itt tanulni), és a mögött levő bezárt símúzeumot, kívülről. Svájccal ellentétben itt nem a gótikus házak, inkább a modern bankok uralják az utcaképet, az egy-két 15. századi épületet itt tényleg mutogatják. Viszont van rengeteg modern szobor és szökőkút, egy Botero-asszonyság is heverészik a Kunstmuseum mellett.

Az egyetem

Már csak a Blogger egykori lakóházának megtekintése volt hátra, majd lesétáltunk a Rajna-partra, és átgyalogoltunk Svájcba.

Rajna-part, háttérben a liechtensteini hegyek

Buchsban a vasútállomáson ez a tábla fogadott, 1956-ban Ausztria felől itt érkeztek Svájcba a magyar emigránsok.

Hogy viselte Veró a távollétünket? Az ő szempontjából hat napot voltunk el, és ez egy kicsit soknak bizonyult. Minden nap kérdezősködött utánunk Csíkos Nagyinál, de a „még hányat kell aludni, míg Papu és Mama megérkezik” bejött neki. És most először látványosan örült nekünk, amikor megérkeztünk. Azért persze jól megvolt Juci nagyival meg az óvodában is. Csíkos Nagyi pedig ugyanolyan kimerülten fogadott, mint én az utazás előtt, valamint Veronika vele is ugyanolyan szófogadatlan volt. Ez nagy megnyugvással töltött el: nem én csinálom rosszul. Aztán Cs. N. is elutazott, Veró pedig „Uci” (Juci) után érdeklődött.