Most lenne csak kétéves

Átszoktatás matracra

Két hét után sikerült elérni, hogy Veró aludjon az óvodában. (Az első héten az óvónő nem akarta, a második héten ő. Ez annál kellemetlenebb volt, hogy ilyenkor a gondos óvó néni mindig felhívott engem, én kimentettem a gyereket, itthon aztán hatalmasat durmolt és este nem lehetett lelőni.) A hétvégén aztán intenzív fárasztás kezdődött, reggel hétkor felkeltettük, ebéd után pedig nem a kiságyban, hanem matracon altattuk, merthogy ez is szokatlan lehetett neki az oviban. A taktika bejött, a harmadik héten Veronika már elaludt ebéd után a gyerekek között. A napi hét órát még mindig nem tölti ki, főleg azért nem, mert a beszoktatást végző óvónő csak félállásban dolgozik, és mindig oda kell mennem kettőre, hogy megbeszéljük, mi volt aznap. („Minden rendben volt.”) De most már hamarosan…

Továbbra is nagyon tetszik az ovi. Lenyűgöző, hogy a kicsik tudják, melyik Veronika váltócipője, hozzák a belépőkártyáját, ha megérkezünk, és ha egyedül vagyok, akkor is felismernek, hogy én vagyok a mamája. Veró főleg egy Irena nevű afrikai kislánnyal barátkozik, ez azt jelenti, hogy egymás közelében szoktam őket látni. Mikor Veró először aludt az oviban, Irena a matraca mellett üldögélve várta. Az oviban becslésem szerint a gyerekek fele külföldi, egy részükön ez látszik is, a többieknek csak fura neve van.

Veró szókincsében új elemként megjelentek az igék: eszik, tölt, alszik. Az első számnév a kettő, amit fontoskodva közöl. Végre van szava magára! Ez a Veve. Akad néhány édes és találó kifejezése: nyunyi (nyuszi), pupu (popsi), hupi (Huple). A zoknit valamiért uszinak nevezi. Csíkos Nagypapa a Papa nevet kapta (Dani a Papu), és általában mindent utánunk mond. És mindent egyedül akar csinálni. A szandált, váltócipőt már felveszi egyedül, a trikókat leveszi.

És ide is saját kezdeményezésére lógatta be a lábát... Egy ritka nyári nap

Az ovi mellé ráadásnak még előkotortuk a 2. sz. bébiszittert, Christát, akit öt hónapja nem látott Veronika. Gyorsan elfogadta ismét (imádja, ha valaki játszik vele), s a nap végén a sokat látott szakember (nyugdíjas vezető óvónő, tripla nagymama, egyszeres dédmama) meleg szavakkal mondott köszönetet, hogy vigyázhatott erre az aranyos gyerekre, továbbá állította, hogy Veronika a német szavakat is elismétli. Zene füleinknek. 

És még egy nagy újság: tegnap, életében először, bilibe pisilt. Nem volt könnyű harc. Újabban sokszor pelus nélkül hagyom a lakásban (nem mintha nyár lenne, mocsok ronda idő van), de ez csak takarításba torkollott. Tegnap a pisilős gumikacsákkal modelleztem a feladatot és ez végre hatott. Meglátjuk, egy fecske csinál-e nyarat.