A lakásunkhoz legközelebbi mozi a Tilsiter Lichtspiele, amit az egyik programmagazin úgy jellemzett, hogy itt még érezni lehet a rendszerváltás utáni évek levegőjét. Lepukkant söröző, ahol szabad dohányozni, még lepukkantabb moziterem, az a fajta, amit Budapesten tényleg rég bezártak. Itt a héten Hajdu Szabolcs filmjét, a Bibliotheque Pascalt játszották. Ezt nem hagyhattam ki! Végre egy igazi FILM, színes, szagos, mesés, szélesvásznú, ami nem abból áll, hogy egy félhomályos szobában két ember beszélget, és végre nem az untig ismert magyar színészekkel.
Magyar színházban is voltunk, méghozzá Pompéry Judit nappalijában. A kastély úrnője az 50. Berlini Szalon estre gyakorlatilag exportálta a Katona József színház egyik produkcióját, ahol Fekete Ernő Weöres Sándor verseit mondta. Utána Judit még egy színvonalas interjút is készített a művésszel és az igazgatóval, a svédasztal mellett pedig újabb magyar ismerősöket szereztünk. Az esemény még azért is kárpótolt, hogy oda-vissza zuhéban utaztunk és kimaradt két S-Bahn.
 |
| Fekete Ernő (nem az én fotóm) |
Még némi gyermekprogramok:
Voltunk magyar gyerektáncházban, itt Veronika megkapta élete első sminkjét. A körtáncban nem zavartatta magát a koreográfiától, a kör közepén táncolt és tombolt, a Vizipók-diavetítést viszont nem értette. Sajnos a zenét három kisfiú szolgáltatta hegedűn, meg elég nyomasztó volt a délután a félhomályos helyiségben, harminc zsivajgó gyerek között.
Már nem magyar vonatkozású, de elvittük egy gyerek-gazdaságba, ahol elvileg gyerekek is dolgoznak a tanyán. Ez a program nagyon nem jött be, néhány kóró és pár szikkadt tengerimalac dülöngélt a napon, be akartunk menni egy karámba a csacsihoz, de nagyon le lettünk tolva, aztán Veró elkért egy lufit, ami egy életveszélyes fatákolmányra volt erősítve, ekkor megkaptuk a második letolást a személyzettől. Két álmos kecske rágcsált, de Veronika nem volt hajlandó rájuk figyelni, csak a homokozó érdekelte. Az én hibám, hogy nem bírom a gyerekprogramokat?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése