Veronika másfél éves. Újabb kunsztok az előző bejegyzés óta: önállóan eszik kanállal, és villával is. Még mindig át kell öltöztetni utána, de már jut a hasába is az ételből. Ugyanazt kapja, amit mi, mindent eszik, egyedül a hardcore édességektől (csoki, cukorka) tartom távol. A tévétől nem sikerül: egyedül be tudja kapcsolni és bámulja. Nem egy gyengéd kislány: megölelni, összebújni vele nem lehet, a majmát viszont meg szokta ölelni. Nagyon élvezi az éneklést, mondókázást, és lelkesen odarohan mindenhez, aminek kereke van. Beszélni továbbra sem beszél, néha szituációkban mond egy-egy szót, de nem következetesen. A „hinta” az egyetlen stabil szó, a palinta elkopott mellőle. Folyamatosan dünnyög viszont, halandzsanyelven énekelget.
Néhány kalandunk a közelmúltból. Voltunk szülinapi (2.) zsúron a szomszéd Timnél, itt 7 kisgyerek verődött össze, Veró a legfiatalabb. A csapat hozta a várható dinamikát: egy gyerek mindig evett, egy sírt, egynek meg bocsánatot kellett kérnie attól, aki sír. Tim utána belázasodott a nagy izgalomtól. Mikor megérkeztünk, épp uzsonnaidőben, Veró fegyelmezetten leült, megette, ami előtte volt, utána bekapcsolódott a játékba, nem sírt, nem vette el mások játékát.
Másnap egy kismamatalálkozóra mentünk, a város másik felébe. Én annyira pánikoltam az egyórás S-Bahnozástól, hogy megkértem a szomszédasszonyt, aki arrafelé dolgozik, vigyen el minket. (Így persze az odaút két óra lett). Útközben leadtuk Timet az oviban, és megnéztük a létesítményt, ami javunkra szolgált. Van ugyanis egy másik szomszédnő, aki első három találkozásunk mindegyikén közölte, hogy Veronika már óvodaérett, jobb lenne ott neki. Itt általában is ilyen a közhangulat, de erről még írni fogok. Mindenesetre tíz percet eltölthettünk Tim ovijában, ugyanis Claudia, a mama otthon felejtette az uzsonnát, hazaszaladt érte, mi azalatt maradtunk az oviban. Mivel szegény Verót korán felkeltettem és nem is reggelizett még, ott megetettem, az éppen reggeliző többi gyerek között. Lányomnak a szeme se rebbent, betolta a kaját, az óvónéni viszont pofákat vágott (persze tízszer elnézést kértem a fura szituáció miatt). Az nem tetszett, hogy míg a gyerekek kedvetlenül nyámmogtak, az óvónő rádiót hallgatott, nem velük beszélgetett. És, mint kiderült, ebben az oviban ebédet kapnak a gyerekek, de reggelit, tízórait és uzsonnát a szülőknek kell vinniük. Viszont szép nagy kert volt, meg rengeteg játék. Innen mentünk tovább Zeuthenbe, ahol két magyar kisfiú várta Verót. Meg egy vendégágy, merthogy a délelőtti alvás idejében érkeztünk meg. Kicsit félve fektettem le az idegen helyen, de kis dünnyögés után ügyesen elaludt. Aztán frissen-pihenten vetette magát a két srác meg a rengeteg játék közé, a két és fél éves kis házigazdát egy traktoron tologatta körbe a lakásban. Tudom, már uncsi: nem fél semmitől, idegen helyen is jól eszik-alszik, feltalálja magát új helyzetekben, idegen gyerekek közt, nem egy gátlásos kislány.
A másfeledik szülinapon pedig elbringáztunk a Kraftwerk Mittébe. Ez egy erőmű volt, aminek használaton kívüli tereiben most kiállításokat tartanak. Szép és gyakori berlini példája a tercier társadalomba való átmenetnek. Az erőmű hatalmas belső terét érintetlenül hagyták, illetve hasonló hangulatú tárgyakból alakították ki a létesítményeket: a jegypénztár egy lakókocsiban székelt, a büfét feltornyozott italosládákból építették meg. Több kiállítás is volt az erőműben, mi a Realstadt című gyűjteménynek mintegy az egyharmadát tudtuk megtekinteni. Az izgalmas tárlat különböző német városok megvalósult és fiókban maradt városépítészeti koncepcióit mutatta be, makettekkel. Veró egy darabig lelkesen szaladgált, megpróbálta megfogni az árnyékát, aztán feltettük Dani hátára, de világosan a tudtunkra adta: ragaszkodik a délutáni alvásához és ezt otthon óhajtja megejteni. Hazatekertünk.
Az erőmű belső tere, itt kiállítás nélkül, a lyukakat egy filmforgatás miatt vájták a talajba.
Dani pedig ma elutazott Dagstuhlba egy konferenciára, viszont váltja őt Csíkos Nagyi. Újabb kalandok kilátásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése